Lőrincz Viktor ezüst-, Szabó László bronzérmes Törökországban

Vágólapra másolva!
2015.04.07. 12:31
null
Szabó László (jobbra) megnyerte a bronzcsatát
A törökországi mini-világbajnokságon a ceglédi vb-bronzérmes birkózó, Lőrincz Viktor döntőbe jutott a 85 kilogrammosok között, ott azonban 2:2-re végzett és utolsó akcióval kikapott a török Metehan Basartól. A 75 kg-ban Szabó László a vigaszágon végigmenetelve bronzért birkózhatott, és ott technikaival felülmúlta fehérorosz ellenfelét.

 

Az isztambuli Ahmet Cömert Sportcsarnok három szőnyegén, a 33. Vehbi Emre & Hamit Kaplan nemzetközi kötöttfogású verseny vasárnapi programjában Magyarországot a 75 kilóban Szabó László képviselte, aki a nyolcaddöntőben a törökök vb-bronzérmesével csapott össze.

A mérkőzés első félidejében mindkét versenyzőt megintették, de térdelőhelyzetből egyikük sem tudott értékelhető akciót végrehajtani, így 0:0-val mentek szünetre. A második menetben a török kiléptette Lacit, majd belefogta a magyart egy hátraesést követően, így már 3:0-ra vezetett. A folytatásban Szabó nem tudott javítani, 4:0-ra kikapott a töröktől. Mivel legyőzője a fináléba jutott, Laca a vigaszágon folytathatta.

Ott, elsőként látványos akciókkal egy törököt 8:0-ra, majd a bolgár Georgijevet hatalmas, négypontos válldobással 4:1-re győzte le, így a súlycsoport egyik bronzérméért birkózhatott. Fehérorosz ellenfelét technikai tussal 11:3-ra győzte le a bronzcsatában, így a dobogó alsó fokára állhatott Isztambulban.

Lőrincz Viktor (balra) nem tűnt maradéktalanul boldognak az eredményhirdetésnél
Lőrincz Viktor (balra) nem tűnt maradéktalanul boldognak az eredményhirdetésnél

 

A nap másik magyar szereplője a kétszeres vb- és egyszeres Eb-bronzérmes Lőrincz Viktor volt, aki a 85 kilogrammosok között küzdött. Viktornak sikerült a súlycsoport döntőjébe jutnia, miután litván, kazah, török és román vetélytársát is legyőzte.

A fináléban a törökök junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmese, Metehan Basar nézett farkasszemet Viktorral. A mérkőzés magyar fölénnyel kezdődött, Viktornak a hazai pálya ellenére sikerült kétszer is megintetnie ellenfelét, majd a második térdelőhelyzetet kihasználva, remek felfordításnak köszönhetően már 2:0-ra vezetett is a ceglédi birkózó.

A mérkőzés folytatásában Viktort is kétszer megintették, ám a törökkel ellentétben neki sikerült kivédekezni a lenti helyzetet. Alig tizenöt másodperc volt hátra, mikor Lőrincz 2:1-es vezetésnél kilépett a zónából, így a török utolsó akcióval, 2:2-re átvette a vezetést, és megnyerte a finálét. Viktor ezúttal kénytelen beérni a szépen csillogó ezüstéremmel.

A SZOMBATI VERSENYNAPRÓL, LŐRINCZ TAMÁS ARANYÉRMÉRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

VEHBI EMRE & HAMIT KAPLAN NEMZETKÖZI VERSENY, ISZTAMBUL
A vasárnapi eredmények

66 kg
1. Abdulsamet Ugurlu (török)
2. Ajbek Jenszehanov (kazah)
3. Cengiz Arslan (török) és Szmagi Bolkvadze (grúz)

75 kg
1. Emrah Kush (török)
2. Mark O. Madsen (dán)
3. Zurab Datunasvili (grúz) és SZABÓ LÁSZLÓ

85 kg
1. Metehan Basar (török)
2. LŐRINCZ VIKTOR
3. Ildem Kansu (török) és Rusztem Aszakalov (üzbég)

130 kg
1. Riza Kayaalp (török)
2. Aslan Ali Nail (török)
3. Benhan Mehdizadeh (iráni) és Murat Ramonov (kirgiz)

Legfrissebb hírek

Együttműködési megállapodás a külügyminisztérium és a KIMBA között

Birkózás
2025.07.07. 13:17

Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Birkózás: a Lévai testvérek katonai világbajnokok lettek

Birkózás
2025.06.28. 13:52

A magyar birkózás legendája, Kovács István 75 éves lett

Birkózás
2025.06.27. 06:32

Az év legnagyobb és legfontosabb itthoni birkózóversenye jön júliusban

Birkózás
2025.06.26. 16:38

Végh Richárd ezüstérmet szerzett a katonai világbajnokságon

Birkózás
2025.06.26. 11:42

Köszönetet mondtak az égieknek és új helyszínt kerestek birkózóink

Birkózás
2025.06.17. 08:53

Szőke, Fritsch, két Lévai és Végh is országos bajnok lett

Birkózás
2025.06.07. 20:09
Ezek is érdekelhetik