Vitorlázás: társa varrta össze Fa Nándor homlokán a sebet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.23. 22:38
Balesetet szenvedett Fa Nándor. Az óceáni vitorlázó az új-zélandi Conrad Colmannal hajózott éppen a szilveszterkor Barcelonából induló, megállás nélküli földkerülő verseny keretében Tasmania és Új-Zéland között, amikor magyar idő szerint vasárnap éjjel hajójuk, a Spirit of Hungary beszorult nagyvitorláját „szerelte” az árboc tetején – mire a szél belelendült…

„Láttam, ahogy többször is kitépődik a fogásból és ellendül az árboctól minden alkalommal nagy csapódással visszaérkezve – emlékezett Fa sérülésének körülményeire a csapattárs Colman. – Borzalmas volt nézni, ahogy körbe-körbe lengett, én pedig tehetetlen voltam, nem segíthettem, csak hallgattam küzdésének hangjait és fájdalmas nyögéseit. Amikor leért, teljesen lefagyasztott a látvány. Kék szemei fájdalomtól összeszorulva néztek rám teljesen vérbe borított arcáról. Felemelte sapkáját, s homlokán egy mély seb tárult elém, amelyből folyamatosan csöpögött a vér. Megmostuk az arcát, majd összevarrtam a sebét négy öltéssel. Hála az orvosi kiképzésnek, melyet a rendezők szerveztek nekünk, illetve vitorlavarró tapasztalataimnak, csinos sebhelye lesz a jövőben.”

Fa Nándor szerencsére már jobban van, nyilatkozatát a keddi Nemzeti Sportban olvashatja – akár digitális formában is.


Fa Nándor szerencsére már jobban van, nyilatkozatát a keddi Nemzeti Sportban olvashatja – akár digitális formában is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik