Darts: Anderson a Premier League nyitányán is legyőzte Taylort

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.05. 22:28
null
Anderson a Premier League nyitányán is legyőzte Taylort (Fotó: Reuters)
Gary Anderson a világbajnoki döntő után a darts Premier League 2015-ös idényének első játéknapján is legyőzte Phil Taylort. Adrian Lewis csúcsformában játszva vágott vissza a PL-címvédő Raymond van Barneveldnek a vb-n elszenvedett vereségéért, és győzelemmel kezdett Michael van Gerwen is. Stephen Bunting döntetlennel mutatkozott be a sorozatban.

Az első nap slágermeccse Gary Anderson és Phil Taylor összecsapása volt. A világbajnoki döntőben is találkozó páros 5–5-ig fej fej mellett haladt, mindketten hozták azokat a játékokat, amelyekben kezdtek. Ugyanolyan kiegyenlített volt a találkozó, mint a vb-döntő, de tudták, ezúttal akár döntetlen is lehet a vége. Anderson kezdte a 11. leget, és hatodszor is hozta saját játékát, így ő már nem kaphatott ki.

A záró leget „hátsó pályán” 180-nal kezdte Anderson, és a kiszállóit elrontó Taylor ellen két körben is dobhatott kiszállóra. Végül sikerült befejeznie, ellopta a játékot, így 7–5-re legyőzte Taylort. Ismét a világbajnok nyerte kettejük csatáját.

Anderson annak ellenére nyert, hogy háromnyilas átlaga 99.7 volt Taylor 104.7-jével szemben, és a kiszállókat is rosszabbul dobta (33.3 százalékkal 50 ellenében).

A Premier League nyitó meccsét két tavalyi újonc, az angol Dave Chisnall és a skót Peter Wright játszotta. Utóbbi csak szivárvány színűre festett hajával bűvölte el a közönséget, nyilai nem hoztak sok pontot. Az alacsony színvonalú meccsen 1–1-ig tartotta a lépést Chisnall-lal, ezt követően csak az angol nyert játékot, és 7–1-re nyert. Chisnallnak 94.2 százalékos háromnyilas átlag is elég volt, Wright így is csak ötször dobhatott kiszállóra az egész meccs alatt – ezekből egy talált be a megfelelő dupla mezőbe.

A következő párban a világbajnoki negyeddöntő párosítása ismétlődött meg, az Alexandra Palace-ban kilencnyilas kiszállója ellenére vereséget szenvedő Adrian Lewis ezúttal nem adott esélyt Raymond van Barneveldnek, 113.8 pontos háromnyilas átlaggal (sohasem volt ilyen magas átlaga nagy tornán, tévés meccsen), öt 180-ast dobva 7–1-re kiütötte a hollandot – ez időben még gyorsabb meccs volt, mint az első, Lewis legmagasabb kiszállója 138-as volt.

A vb-csalódás után a Masters megnyerésével vigasztalódó Michael van Gerwen is magabiztos győzelemmel rajtolt a Premier League-ben, a belga Kim Huybrechts ellen magas színvonalú mérkőzésen 107.7-es átlaggal győzte le 7–3-ra ellenfelét. A találkozót stílusosan, 145-ös kiszállóval zárta le a holland óriás.

A nap záró meccsét a Premier League-be visszatérő James Wade és az újonc Stephen Bunting játszotta, szoros mérkőzésen Wade többször is átvette a kezdeményezést, és miután 4–4-nél elvette ellenfele játékát, 6–4-re elhúzott. Bunting nagy nehezen visszajött, és a végén döntetlenre mentette a találkozót.

DARTS PREMIER LEAGUE
1. ÁLLOMÁS, LEEDS

Chisnall (angol)–Wright (skót) 7–1
Lewis (angol)–Van Barneveld (holland) 7–1
Van Gerwen (holland)–K. Huybrechts (belga) 7–3
Anderson (skót)–Taylor (angol) 7–5
Wade (angol)–Bunting (angol) 6–6

A jövő heti párosítás (február 12., Bournemouth, 20.00, Tv: Sport1)
Wright–Anderson
Van Gerwen–Bunting
Lewis–Taylor
Wade–Huybrechts
Chisnall–Van Barneveld

Legfrissebb hírek

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik