Vitorlázás: köszöntötték vb-1. Majthényi, Domokos párost

Vágólapra másolva!
2015.01.15. 20:40
Délelőtti hazatérése után délután máris köszöntötték az év első magyar világbajnoki címét megszerző Majthényi Szabolcs, Domokos András párost, amely a múlt hét közepén nyerte meg a vitorlázó repülőhollandi-világbajnokságot Sydneyben.

A Magyar Vitorlás Szövetség és a Spartacus Vitorlás Egylet rendezvényén a szövetség elnökségének nevében Litkey Farkas, tizenegyszeres Kékszalag-győztes méltatta a 11. világbajnoki diadalát arató kettőst. Kiemelte, bár a repülőhollandi nem olimpiai osztály, az mégis páratlan, hogy húsz éve a világ élvonalához tartozik a magyar páros, amely nemcsak versenyez, hanem fejleszti is a sportágat.

„Egyre többet tudnak a vitorlázásról, a hajóról, ami azt sejteti, hogy az éremtermésnek még nincs vége" – tette hozzá.

A köszöntő után rövidfilmet vetítettek le a legsikeresebb magyar vitorlás szakágról, a repülőhollandiról, amely az 1992-es barcelonai játékok után kikerült ugyan az olimpiai programból, de népszerűségéből így sem veszített. A film felelevenítette a magyar duó sikersorozatának első állomását, az 1994-es Európa-bajnokságon elért harmadik helyet, valamint az első világbajnoki győzelmet is, amelyet 1995-ben, Adelaide-ben még kölcsönhajóval szerzett meg Majthényi és Domokos. A balatonföldvári Spartacus VE vitorlázói a 11. arannyal beérték a dánokat az örökranglistán, ám a skandinávoknál több páros gyűjtötte össze a tizenegy elsőséget.

Arra a kérdésre, hogy ennyi siker után mi készteti még őket a mindennapos edzésre, Majthényi úgy válaszolt: „Aki ült már hollandiban, tudja mi az az élmény, ami napról napra edzésre ösztönöz. Nem tudunk annyit vitorlázni, mint szeretnék, ezért mindig éhesen vágunk neki egy versenynek".

Az év eleji vb-vel kapcsolatban megjegyezte: a szélviszonyok kedvezően alakultak, ám a sydneyi öbölben folyamatos volt a kompközlekedés, így sokkal inkább erre kellett figyelni, mint az ellenfelekre.

A vb-számításban a magyarok két második helye kiesett, így hét elsőséggel végeztek nagy fölénnyel az élen, és megnyerték az Ezüst Sombrerót is, vagyis a kilenc futam összesítése alapján ugyancsak a legjobbnak bizonyultak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik