Vitorlázás: jól ment a 16 éves magyar lány Spanyolországban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.12.10. 15:31
A mindössze 16 éves Érdi Mária kiválóan szerepelt a kanári-szigeteki Las Palmasban rendezett Olimpiai Hét elnevezésű vitorlásversenyen: a Laser Radial hajóosztályban a hetedik helyen végzett.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a fiatal sportoló meggyőzően vitorlázott a kilenc futam során, s a teljesítménye azért is elismerésre méltó, mert a nemzetközi, 29 fős mezőnyben egy ellenfelét leszámítva mindenki idősebb volt nála.

Érdi edzője, Eszes Tamás emlékeztetett rá, hogy a balatonfüredi vitorlázó az idén megnyerte a nyári ifjúsági világbajnokságot, és a 19 évesek között is a második helyen végzett. Kiemelte, hogy tanítványa folyamatosan fejlődik, egyre közelebb kerül a nemzetközi élmezőnyhöz, eredményei értékét pedig növeli, hogy csak három éve versenyez komolyabban, s idén januárban került át az ötkarikás programban is szereplő Laser Radiál hajóosztályba.

„Kevesen érnek el ilyen gyors sikereket ebben a sportágban” – vélekedett Eszes Tamás, aki elárulta: Érdi számára a távlati cél az, hogy a 2020-as olimpián bekerüljön a legjobb tízbe, ugyanakkor már a 2016-os riói játékokra is megpróbálnak kvótát szerezni, mert fontos tapasztalatszerzés lenne sportolója számára.

Az Olimpiai Héten még két magyar vitorlázó indult: Vadnai Jonatán 24., Vadnai Benjamin pedig 26. lett az ugyancsak olimpiai Laser Standard hajóosztályban.

Legfrissebb hírek

Vitorlázás: Érdi Mária Los Angelesben készül az Eb-re

Egyéb egyéni
2025.06.30. 15:29

Érdi Mária ezüstérmes lett a vitorlás Grand Slam kieli fordulóján

Egyéb egyéni
2025.06.25. 22:45

Élő közvetítés, GPS-nyomkövetés és izgalmas parti programok: ilyen lesz az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Egyéb egyéni
2025.06.06. 09:34

ILCA-vb: Vadnai Jonatán és Érdi Mária Los Angelesben, majd az Eb-n folytatja

Egyéb egyéni
2025.05.22. 11:30

ILCA-vb: Vadnai Jonatán negyedik, Érdi Mária 14. lett

Egyéb egyéni
2025.05.17. 12:18

Vitorlázás: Vadnai 16., Érdi 25. az első futamok után az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.16. 14:25

Csütörtökön sem tudtak futamot rendezni az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.15. 13:24

Vitorlázás: szerdán sem tudtak futamot rendezni az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.14. 12:43
Ezek is érdekelhetik