Sportcsillagok Gálaestje: Michelisz Norberté a közönségdíj

Vágólapra másolva!
2014.12.08. 13:51
Bár a Sportcsillagok Gálaestjét csak december 18-án, csütörtökön rendezik, az eseményt felvezető sajtótájékoztatón fény derült arra, hogy a szurkolók szavazatai alapján – az elmúlt két évhez hasonlóan – 2014-ben is a túraautós világbajnoki sorozatban szereplő Michelisz Norberté a közönségdíj.

Pajor-Gyulai László, az eseményt szervező Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke elmondta, hogy idén kereken 300 sportújságíró szavazata alapján hirdetnek győztest – ez csúcsot jelent a voksolás 57 éves történetében – az öt kategóriában, így a férfiaknál, a nőknél, a csapatoknál, az edzőknél és a szövetségi kapitányoknál. Újdonság, hogy 2014-ben a nem olimpiai sportágak képviselői is díjazva lesznek, mindegyik kategóriában.Pajor-Gyulai László, az eseményt szervező Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke elmondta, hogy idén kereken 300 sportújságíró szavazata alapján hirdetnek győztest – ez csúcsot jelent a voksolás 57 éves történetében – az öt kategóriában, így a férfiaknál, a nőknél, a csapatoknál, az edzőknél és a szövetségi kapitányoknál. Újdonság, hogy 2014-ben a nem olimpiai sportágak képviselői is díjazva lesznek, mindegyik kategóriában.

A sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozták, hogy – az elmúlt két évhez hasonlóan – a szurkolók szavazatai alapján idén is a túraautós világbajnoki sorozatban szereplő Michelisz Norbert kapta a közönségdíjat. Mivel a győztes a gálaest napján külföldön tartózkodik majd, ezért a helyszínen át is vette a két díszes serleget.

A többi díjazott nevére a gálaesten derül fény.

A sajtótájékoztató ünnepi pillanataként az ötven évvel ezelőtti tokiói olimpián győztes, 1964-ben az év legjobb férfi, illetve női sportolójának megválasztott dr. Török Ferenc öttusázó és Rejtő Ildikó tőrvívó ajándékot vehetett át dr. Hegyi Lászlótól, a szervezőbizottság elnökétől.

Pajor-Gyulai László hozzátette, hogy az előző esztendőktől eltérően idén nem a Syma-csarnokban rendezik meg a gálát, hanem a kisebb befogadóképességű Akvárium Klubban, de a szervezők bíznak benne, hogy a rendezvény színvonala ezzel nem csökken.

A szokásnak megfelelően az ünnepségen a sportolóké lesz a főszerep, de a műsort olyan művészek színesítik, mint Cserpes Laura, Kállay-Saunders András és Pál Dénes, illetve világbajnok táncosok, és a köztelevízió Virtuózok című produkciójának több tagja is fellép.

A Sportcsillagok Gálaestjét december 18-án, csütörtökön rendezik. A 18.30-kor kezdődő eseményt a Duna Tv élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

EYOF: a megnyitóval hivatalosan is megkezdődtek a szkopjei játékok

Utánpótlássport
2025.07.20. 23:16

Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Egyéb egyéni
2025.07.12. 10:11

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

TCR World Tour: Björk nyert; Michelisz 13. a második portugáliai futamon

Egyéb egyéni
2025.07.06. 18:40

TCR World Tour: Ehrlacher rajt-cél győzelmet aratott; Michelisz ötödik az első portugáliai versenyen

Egyéb egyéni
2025.07.06. 13:35

TCR World Tour: Michelisz hatodik a piros zászlókkal tarkított portugáliai időmérőn

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:05

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51

Bár Baji Balázs lett az MVP, mindenki Kovács „Kokó” Istvánt ünnepelte

Egyéb egyéni
2025.06.23. 19:19
Ezek is érdekelhetik