NS: bravúros győzelem a norvégok ellen; Futács Márkó jutalomfalatjai - csütörtök


• Barcstól a válogatottig: akadályokkal teli út végén mondhatja el Dibusz Dénes, hogy 2014 az ő éve volt, és sokat köszönhet ferencvárosi társának, Jova Leventének
• Első törökországi – bevallása szerint – lesipuskás gólját tengerparti vacsorával ünnepelte meg Futács Márkó, aki 643 játékperc után talált be a kapuba
• Az ősz második felében magára találó Dunaújváros nem dőlhet hátra, az előrelépéshez elsősorban a védelmet kell megerősítenie Dobos Barna vezetőedzőnek. Őszértékelés
• A 65 esztendős Branikovits László a labda után a kártyalapokat osztogatja
• 1.5 milliárd forintos sztárgázsit kap Thierry Henry – nem a futballista, a szakkommentátor
• Nagyot kockáztat a Ferrari, mindent a nulláról kezdenek Vettelék: a maranellói istálló a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönti a lavórból a 2015-ös szezonra
