Ukrajna: ötfokos teremben edz a világbajnok, szégyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.26. 08:53
Mindössze ötfokos, fűtetlen terem, sapkában, beöltözve edző sportolók – rendkívül súlyos anyagi nehézségekkel küzd a világ tornasportjának meghatározó iskolái közé tartozó, olimpiai, világ- és Európa-bajnok ritmikus gimnasztikázókat kinevelő kijevi Gyerjugina-iskola.

Az Albina Gyerjugina és lánya, Irina Gyerjugina által irányított fő ukrán rg-iskola az egyetlen a sportágban a moszkvai-novogorszki orosz központ mellett, amely egyéni olimpiai bajnokot (Alekszandra Timosenko, Jekatyerina Szerebrjanszkaja), összetett világbajnokot (Irina Gyerjugina, Alekszandra Timosenko, Okszana Szkalgyina, Jekatyerina Szerebrjanszkaja, Jelena Vitricsenko, Tamara Jerofejeva, Anna Besszonova) és Európa-bajnokot is adott a sportágnak.

A Gyerjugina-iskola több mint 700 ezer ukrán hrivnyás (több mint 11 millió forint) tartozást halmozott fel, a fűtésszolgáltató így kikapcsolta a fűtőtesteket – a világklasszis tornászoknak öt fokban, legalább három réteg ruhában, esetenként sapkában és házicipőben (!) kell edzeniük. Mindezt egy olyan sportágban, amelyben a kihűlt csarnok az izmokat és ízületeket rendkívüli módon igénybe vevő gyakorlatok miatt különösen sérülésveszélyesnek számít... A kijevi önkormányzat jelezte: anyagi nehézségei miatt nincs módja megsegíteni az Október-palotában edző ritmikus gimnasztikázókat – akiknek legjobbjai valódi sztárnak számítanak Ukrajnában.

„Mindig is jó eredményeink voltak, ehhez képest lehetetlen körülmények közé kényszerültünk. Legalább három óra kell egyáltalán a bemelegítéshez! Ilyen hideg csarnokban képtelenség a szerekkel, különösen a buzogánnyal és a karikával gyakorolni, ráadásul rendkívül kényelmetlen ilyen sok réteg ruhában dolgozni. De más választásunk nincs” – panaszkodott az iskola egyetlen aktív világbajnoka, Hanna Rizatdinova.

Ha nem oldódnak meg a Gyerjugina-iskola anyagi problémái, akkor ki is lakoltathatják őket a rossz hírű Október-palotából, amely hosszú évekig a kijevi Cseka (majd KGB) központi épületéül szolgált.

A fűtetlen terem problémája nem ismeretlen a magyar tornasportban sem: 2013-ban, az antwerpeni világbajnokság előtt késve fűtötték fel a Tornacsarnokot, így Berki Krisztián és válogatott társai napokig hideg teremben gyakoroltak.

Az Ukrán Tornaszövetség és sportminisztérium szintén súlyos pénzügyi gondokkal küzd, megoldást tehát ők sem tudnak nyújtani – Ukrajna a 2013-as nagy szertorna- és rg-versenyekre is a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) nyújtotta támogatás segítségével jutott el.

Hiába nagy sztár Rizatdinova Ukrajnában, társaival együtt még az edzőteremből is kitehetik (Fotó: Anita Sericano)
Hiába nagy sztár Rizatdinova Ukrajnában, társaival együtt még az edzőteremből is kitehetik (Fotó: Anita Sericano)
Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni bordatöréssel versenyzett a világbajnokságon

Egyéb egyéni
5 órája

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Rg-vb: fejlődési pályán van a magyar rg a kéziszercsapat edzője szerint

Egyéb egyéni
2025.08.25. 11:26

Brazil mezben magyar hetedik hely az rg-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.08.24. 23:38

Rg-vb: döntős a magyar együttes kéziszercsapat

Egyéb egyéni
2025.08.24. 09:38

Rg: Darja Varfolomeev megvédte világbajnoki címét egyéni összetettben

Egyéb egyéni
2025.08.23. 09:30

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben

Torna
2025.08.22. 09:06

RG-vb: Lovász Luca 17. lett labdával

Egyéb egyéni
2025.08.21. 06:53
Ezek is érdekelhetik