Speciális Olimpia: magyar arany fociban, atlétáink a királyné előtt

Vágólapra másolva!
2014.09.19. 17:22
null
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE
A nő asztaliteniszezők egyéni versenyével befejeződtek az antwerpeni Speciális Európa Játékok küzdelmei. Az utolsó versenynapon is kiválóan szerepeltek speciális olimpikonjaink. Tizenkilenc érmet, köztük három aranyat, illetve nyolc-nyolc ezüst- és bronzérmet szereztek.

Mindenkin látszott, hogy ez az utolsó nap. Szervezőn, versenyzőn, újságírón egyaránt. A köd pedig csak rátett egy lapáttal. Megérkezve a balendijki kerékpárpályára kicsit olyan érzése támadt az embernek megpillantva a közeli gyárakat és a ködöt egyszerre, mintha autóverseny-szimulátorba csöppent volna. Volt is viadal, magyar szempontból remek eredményekkel.

Az 500 méteres sprintversenyeken induló öt magyarból három is érmet szerzett saját divíziójában. Kovács Dániel harmadik aranyát nyerte az Európa Játékok során, míg Csonka Sándor második, Kolompár Zsolt – a magyar versenyző előbb elesett a futamában, de a szervezők kisebb hibája miatt megismételtették a versenyt – pedig a harmadik helyen végzett.

Nem volt olyan nap, amikor ne állt volna magyar asztaliteniszező a dobogón. Pénteken is ez történt, a nők egyéni versenyében Farsang Erika az első divízióban nyert aranyérmet, míg Korcsog Györgyi második lett.

Az atlétikapálya díszvendége őfelsége, Mathilde belga királyné volt a pénteki versenyeken. Az uralkodó több versenyt is megnézett, többek között a súlylökést, amelyben a mieink is kiemelkedő eredményt értek el. Torma Margit és Babicz János is bronzérmet szerzett saját divíziójában, majd a délutáni négyszer százméteres váltóval – Kelemen Nikolett és Csőke József volt még tagja – második lett.

Váltócsapatunk az uszodában is remekelt. A Gyöngyösi Dóra, Pechnyik Éva, Blaskó Bálint, Fodor István összeállítású négyes négyszer huszonöt méteren ezüstérmet szerzett.

A nap legtöbb magyar érmét tornászainknak köszönhetjük. A lányok mezőnyében Molnár Krisztina talajon lett második, míg Bisi Zsuzsa szintén ezen a szeren és gerendán is a dobogó legalsó fokára állhatott fel. A férfiaknál a csütörtökön lovon aranyérmes Depner Thomas ugrásban és korláton lett ezüstérmes, míg Holdosi Károly mindkét szeren a harmadik lett. Nyújtón utóbbi állhatott fel a dobogó második, míg előbbi harmadik fokára.

Valószínűleg történelmi tettet hajtott végre a magyar és az ukrán női labdarúgócsapat. A két gárda egy hét alatt – a divízionálást is figyelembe véve – háromszor játszott egymással, minden alkalommal 0–0-t. Azonban pénteken már dönteni kellett, végül tizenegyesekkel a mieink nyertek, így aranyéremmel zárták az Európa Játékokat.

A magyar delegáció rendkívül eredményes hetet zárt Antwerpenben. Tíz sportágban összesen hatvankét érmet – tizenkilenc aranyat, húsz ezüstöt és huszonhárom bronzot – nyertek a mieink, ezzel pedig az összesített éremtáblázat élmezőnyében végeztek.

Folytatás jövőre a nyári Los Angeles-i világjátékokon.

Legfrissebb hírek

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
10 órája

Asztalitenisz: András Csaba a selejtezőben búcsúzott a Las Vegas-i Grand Smashen

Egyéb egyéni
2025.07.03. 22:26

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott a zágrábi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.26. 14:57

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Asztalitenisz: András Csaba még versenyben van a főtábláért Zágrábban

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:33

Pro licences szakember vette át az ETO női csapatának irányítását

Labdarúgó NB I
2025.06.21. 20:55

András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

Egyéb egyéni
2025.06.17. 22:07
Ezek is érdekelhetik