Birkózó-vb: Lőrincz és Szabó László is győzelemmel kezdett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.12. 10:08
A kötöttfogásúak versenyei is megkezdődtek pénteken a taskenti birkózó-világbajnokságon: Lőrincz Viktor és Szabó László megnyerte első meccsét és bejutott a nyolcaddöntőbe.

A magyar szövetség tudósítása szerint a tavalyi budapesti vb-n bronzérmes Lőrincz Viktor a horvát Nenad Zugaj ellen lépett szőnyegre, aki komoly versenyzőnek számít, 2010-ben világbajnokságon, tavaly pedig az Európa-bajnokságon lett harmadik. Lőrincz Viktor a horvát Nenad Zugaj ellen lépett szőnyegre, aki komoly versenyzőnek számít, 2010-ben világbajnokságon, tavaly pedig az Európa-bajnokságon lett harmadik.

A ceglédiek 85 kg-os versenyzőjének ennek ellenére nem jelentett gondot a legyőzése, az első menetben ugyanis előbb kivédekezte a térdelőhelyzetet, majd Zugajt lentről kétszer is megpörgette, s 2–0-s előnnyel mehetett pihenni. A szünet után a horvát intése után további egy pontot gyűjtött Lőrincz, s összességében biztosan nyert 3–0-ra.

Szabó László élete első felnőtt világversenyén, az idei Eb-n nagyszerű teljesítménnyel lett ötödik, s most is jól kezdett a 75 kilogrammosok mezőnyében. A Vasas sportolója a német Florian Neumaier ellen kezdett, s szép akciókkal, 4:0-ra győzött.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
Tegnap, 7:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05

Losonczi, Szabados és Vitek ezüstérmes az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2025.07.19. 20:18

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
2025.07.18. 19:57

„Mégsem kilencven!” – Sike András hatvanéves

Birkózás
2025.07.18. 07:50
Ezek is érdekelhetik