Vívó Eb: a férfi kardválogatott nem jutott elődöntőbe

Vágólapra másolva!
2014.06.14. 14:12
A negyeddöntőbe még simán bejutott, ott azonban szoros mérkőzésen vereséget szenvedett a magyar férfi kardcsapat a strasbourgi vívó Európa-bajnokságon.

A Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Szatmári András, Decsi Tamás összetételű válogatott a spanyolok magabiztos legyőzésével került a legjobb nyolc közé. Első asszóját Szilágyi és Gémesi fölényesen, Szatmári pedig magabiztosan nyerte meg, így három pár után 15-4-re vezettek a magyarok, akik ezzel el is bizonytalanították ellenfelüket. A spanyolok a végén szépítettek, de így is tisztes távolságban maradtak.

A negyeddöntőben már erősebb ellenféllel szemben kellett pástra lépni, a németek legyőzése eleve nehéz feladatnak tűnt, amit végül nem is sikerült megoldani. Az Eb honlapja szerint Szilágyi Wagner, Gémesi pedig Hartung ellen vereséggel kezdett, majd Szatmári legyőzte Hüberst, ezzel az első kör után egy tussal vezettek a németek. Aztán az egyéni versenyben bronzérmes Gémesi, majd az olimpiai bajnok Szilágyi megint kikapott, Szatmári pedig döntetlenre hozta asszóját, ezzel a németek megléptek. Ezután a Gémesi helyére beállt Decsi, majd Szatmári nyert, ennek eredményeként a Hartung–Szilágyi párharc a németek 40–39-es vezetéséről indult. A magyar kardozónak nem sikerült közelebb kerülnie, egy tussal kikapott, így összességében kettővel maradtak alul a magyarok, akik a folytatásban az ötödik helyért küzdhetnek.

Ebben a versenyben 12 csapat indult.

A 16 között:
Magyarország–Spanyolország 45–34
Negyeddöntő:
Oroszország–Ukrajna 45–34
Fehéroroszország–Románia 45–41
Németország–Magyarország 45–43
Olaszország–Franciaország 45–43

Legfrissebb hírek

Vívás: három csapatunk összeállítása változik a vb-re

Egyéb egyéni
2025.06.26. 19:50

Boczkó Gábor: Már nem Európa a legdominánsabb földrész

Egyéb egyéni
2025.06.21. 08:21

Boczkó Gábor a csapatversenyek miatt kicsit csalódott

Egyéb egyéni
2025.06.19. 19:13

Vívó Eb: az 5–8. helyen végezhet a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.06.19. 15:23

Videó: így szólt a Himnusz az Európa-bajnok kardcsapatnak

Egyéb egyéni
2025.06.17. 22:05

Szilágyi Áron: A legvadabb álmaimban sem gondoltam

Egyéb egyéni
2025.06.17. 21:43

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
2025.06.17. 19:48

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
2025.06.16. 20:07
Ezek is érdekelhetik