Sportorvoslás: űrhajós módszerekkel gyógyulhatnak a magyarok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.17. 18:11
Új, a magyarországi sportorvoslásban eddig nem alkalmazott módszert, az úgynevezett szakaszos vákuumterápiát mutatták be kedden Budapesten.

Az eredetileg az űrhajósoknak kifejlesztett, forradalmian új módszer lényege, hogy a vákuum hatására felgyorsul az artéria-, a véna- és a nyirokkeringés, ezáltal a szervezet anyagcseréje és méregtelenítése. Ezzel párhuzamosan a sérülések után rövidül a felépülési idő, így az eljárást jól lehet hasznosítani az élsportban is.

Rudolf Weyergans professzor, a készülék kifejlesztője előadásában emlékezett arra, hogy a terápiát már a pekingi olimpia előtt alkalmazták a német kajakosoknál és evezősöknél. Nemcsak az edzések utáni, valamint a sérüléseket követő regeneráció lett általa rövidebb, hanem a versenyzők általános teljesítőképessége is javult.

Hozzátette: a Vacusport készüléket négy éve a Barcelona labdarúgócsapatánál is használják, és azt tapasztalták, hogy Messi, Puyol vagy Iniesta harmadannyi idő alatt épült fel a sérüléséből, mint korábban, más eljárással.

A magyar élversenyzők közül elsőként a lólengés londoni olimpiai bajnoka, Berki Krisztián próbálta ki a készüléket. Ő már több hónapja használja a hozzá tartozó, úgynevezett oxigénionmaszkot, s ezentúl a szakaszos vákuum terápiát is alkalmazni fogja felkészülése során.

Elhangzott az is, hogy Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya is élénk érdeklődést mutat az új terápia iránt. A Vacusportot a közeljövőben a tatai edzőtáborban is alkalmazni fogják, például az öttusázóknál, akárcsak Felcsúton, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián.

Legfrissebb hírek

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
2 órája

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
2025.07.26. 16:21

Koleszár Mihály Eb-ezüstérmes Madridban; a férfiaknál is a magyaroké az arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:13

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

Öttusa Eb: a férfiaknál is négy magyar lesz ott a fináléban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.24. 20:48
Ezek is érdekelhetik