Evezős Eb: újabb két magyar hajó a középdöntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.30. 18:19
A péntek délutáni reményfutamokból további két magyar egység biztosította a helyét a szombati középdöntőben a Belgrádban pénteken megkezdődött evezős Európa-bajnokságon.

 

Az Eb honlapja alapján a könnyűsúlyú egypárban érdekelt Matyasovszki Dániel megnyerte második versenyét, míg a szintén könnyűsúlyú Galambos Péter, Csepregi Gábor kétpárevezős duó második lett, és ezzel mindkét hajó bejutott a legjobb 12 közé. Ugyanez nem sikerült a Széll Domonkos, Tari János, Juhász Adrián, Simon Béla összetételű, kormányos nélküli négyesnek, amely délelőtti negyedik helye után délután is negyedikként ért célba, és ez kevésnek bizonyult a továbblépéshez.

A Vermes Péter, Lőrinczy Péter könnyűsúlyú, kormányos nélküli kettes és a szintén könnyűsúlyú, egypárban érdekelt Bene Dorottya egyformán második lett délelőtti előfutamában, ahonnan így egyenes ágon lépett tovább a középdöntőbe.

A középdöntőket szombaton, a B és A finálékat pedig a vasárnapi zárónapon rendezik az Eb-n.

Legfrissebb hírek

Evezés: kilenc magyar fiatallal kezdődik az U23-as világbajnokság

Utánpótlássport
2025.07.22. 18:30

Kerékpározik, tornázik és verseket tanul a 95 éves Pap Kornélia

Egyéb egyéni
2025.07.21. 06:55

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
2025.07.13. 17:28

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.11. 20:34

Nőként a férfidobogó tetején az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.10. 18:47

Evezős-vk: Pétervári-Molnár Bendegúz nyolcadik lett Luzernben

Egyéb egyéni
2025.06.29. 13:08

Evezés: Kup Barnabás eddigi legnagyobb sikere az U19-es Eb-ezüst

Utánpótlássport
2025.06.05. 14:32

Már most több mint kétezren jelentkeztek a Balaton-átevezésre

Kajak-kenu
2025.06.04. 13:11
Ezek is érdekelhetik