Euro 2020: az új Puskással pályázhatnánk az egyik helyszínre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.10. 13:09
Simicskó István sportért felelős államtitkár szerint a tervezett ütemben megépül az új, 65 ezres Puskás-stadion, és érdemes lesz pályázni vele a 2020-as futball Eb egyik helyszínének. A sportpolitikus a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt arról is, hogy támogatja az önálló testnevelési egyetem létrehozását, valamint a társasági adórendszer további fenntartását.

„A Puskás-stadion 65 ezres új arénája biztosan felépül, ezzel a beruházással bármikor tudunk majd akár beugróként is pályázni mindenféle komoly sporteseményre, világversenyre. Egy sportnagyhatalomnak, mint Magyarország szükséges egy ilyen stadion is. Ütemszerű elkészülésében bízhatunk, államtitkárként nyitott kapukat döngetve ösztönözném a kormányt, hogy pályázzunk a 2020-as futball Eb egyik helyszínére. Olimpia rendezés? Magyarország sportteljesítményének egyszer majd az lenne a csúcsa, ha egy olimpiát is meg tudnánk rendezni. Nem mondanék időpontot a pályázásra, de ilyen típusú nagy célokat egy sportban erős országnak meg kell fogalmaznia" – mondta el Simicskó István. Simicskó István.

Hozzátette: „A magam részéről támogatnám egy önálló testnevelési egyetem létrejöttét, vagyis a TF mint kar leválását a Semmelweis Egyetemről. Kiváló tanár- és edzőképzés zajlik ott, az óriási oktatási teljesítménynek 1925-ig visszanyúló gyökerei vannak. Ha a magyar sportot hosszú távon akarjuk építeni, ahhoz szükségszerű egy erős, világszínvonalú testnevelési egyetem léte."

„Az öt látványsportban 100 ezerrel nőtt a sportoló gyerekek száma. Ha folytathatom, nem számítok a kormányzati sportstratégia hatalmas változására, hiszen az alapokat letettük, a fő irányok ki vannak jelölve, a 16 kiemelt olimpiai sportág koncepciója 2020-ig elkészült. Hogy mi lesz a társasági adókedvezmény rendszerével a sportban? Még nem tudni, finomhangolás vagy alapvető változás jön-e és mikor. A TAO rengeteget segített létesítményfejlesztésekben, bízom benne, hogy a szisztéma még futhat tovább egy ideig, a komolyabb módosításáig" – jelentette ki a sport- és ifjúsági államtitkár.

Legfrissebb hírek

Válogatott: nekünk, játékosoknak más élmény volt a müncheni meccs – Szalai Attila

Magyar válogatott
2022.09.23. 10:18

Egy közülünk – Marco Rossi csodát tett a magyar labdarúgó-válogatott élén

Magyar válogatott
2022.08.19. 14:10

Dánia: „Egyáltalán nem félek” – Eriksen döntött a jövőjéről

Minden más foci
2022.01.07. 12:07

Kvíz: ez nem könnyű – mire emlékszik 2021 sporteseményeiből?

Egyéb egyéni
2021.12.31. 15:55

Fiola Attila – Még mindig kiráz a hideg, ha látom a franciáknak lőtt gólom

NSO Tv Labdarúgás
2021.12.31. 15:13

Válogatott: Még mindig kiráz a hideg, ha látom a franciáknak lőtt gólom – Fiola Attila

Magyar válogatott
2021.12.31. 15:10

Válogatott – Amíg csak lehet, Rossi maradjon a szövetségi kapitány!

NSO Tv Labdarúgás
2021.11.13. 10:02

Válogatott: „Amíg csak lehet, Rossi maradjon a szövetségi kapitány!”

Magyar válogatott
2021.11.13. 09:52
Ezek is érdekelhetik