Súlyemelés: jogszerűen nem hívták össze a rendkívüli közgyűlést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.18. 13:48
A Magyar Súlyemelő-szövetség (MSSZ) jogszerűen utasította el azt a kérelmet, amelyet a jelenlegi vezetéssel elégedetlen klubok nyújtottak be rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezve.  

Az erről szóló megerősítést – a szövetség honlapjának keddi híre szerint – a Fővárosi Főügyészségtől kapott levél tartalmazza. Az MSSZ által ismertetett dokumentumrészletben a főügyészség ugyanakkor „csekély jelentőségű törvénysértéseket és törvénysértésnek nem minősülő hiányosságokat” rótt fel az MSSZ-nek, amelyeket az a kérelem elbírálása során követett el.

A főügyészség a hiányosságokra jelzésben hívta fel a figyelmet, a Magyar Súlyemelő-szövetség pedig ígéretet tett arra, hogy a hibákat a javasoltak szerint kijavítja.

Az MSSZ vezetésével szembenálló klubok még novemberben fordultak a Magyar Súlyemelő-szövetség elsődleges felügyeleti szervéhez, az ügyészséghez rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezve. A dokumentum azután született meg, hogy Dobos Imre MSSZ-elnök az MTI-vel azt közölte: nem lesz rendkívüli közgyűlés. Indoklásul azt hozta fel, hogy a rendkívüli közgyűlést szorgalmazó klubok közül sokan visszavonták az MSSZ-nek eljuttatott ez irányú beadványukat, így a kérés okafogyottá vált.

Legfrissebb hírek

Nagy Péter: Még a vaknak is szemet szúr, mekkora a baj

Egyéb egyéni
2025.02.24. 06:38

„Lényegében kitessékeltek” – Mitykó Veronika a klubváltásról

Egyéb egyéni
2025.01.24. 11:27

Lalajan két ezüst után a manamai súlyemelő vb-n felért a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.15. 18:23

33 éves versenyző döntött világcsúcsot a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.15. 12:29

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika országos csúcsokat állított fel

Egyéb egyéni
2024.12.14. 13:08

Horváth Laura egyéni csúcsot ért el szakításban, összetettben 18. lett

Egyéb egyéni
2024.12.12. 21:12

Újabb két-két észak-koreai bajnok és világcsúcs a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.10. 20:24

Észak-Korea megállíthatatlan? Sorozatban harmadik napon duplázott a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.09. 21:29
Ezek is érdekelhetik