Sakk: Remek stílus Rapporté, de az utolsó hely kicsit sovány - Kállai

Vágólapra másolva!
2014.01.27. 09:40
Rapport Richárdnak elsősorban a középjátékban kell fejlődnie Kállai Gábor nemzetközi nagymester szerint. A 17 éves magyar sakkozó holtversenyben az utolsó helyen végzett a vasárnap befejeződött Wijk aan Zee-i tornán, amely az eddigi legnagyobb megmérettetése volt.

„Egyrészt örvendetes, hogy az a remek stílus, a játék különleges megközelítése, amelyet Ricsi képvisel, a legnagyobbak között is életképes, de az utolsó hely kicsit sovány” – értékelte az MTI-nek Rapport teljesítményét Kállai Gábor, aki szövetségi kapitányként ezüstérmet szerzett a férficsapattal a 2002-es sakkolimpián.

A korábban Polgár Juditot is edző Kállai hozzátette, mint Rapport-rajongó megjegyezné, ha egy sakkozó elszalasztja a győzelmi esélyt egy partiban, azért még kötelessége a döntetlenért küzdeni.

„Ricsi elismerést váltott ki azzal, hogy szépen igyekezett játszani, de a játék része a küzdés is, az utolsó esély megragadása. Emellett nem először fordul elő, hogy a verseny végére visszaesik. Ez magyarázható azzal, hogy elfárad, de az ambíció hiányával is, ami viszont egy profinál nem fordulhat elő.” – jelentette ki Kállai Gábor.

Úgy vélte, a nagyközönség élvezte Rapport játékát, új színfoltot jelentett, a „romantikus sakkozás reneszánszát”, amely azonban másoknál, például a világranglistán harmadik amerikai Hikaru Nakamuránál is tapasztalható. Ugyanakkor hiába egy-két jó ötlet a parti során, ha azok kidolgozása hiányzik.

„A Boris Gelfand elleni győzelem azért is volt bravúros, mert a budapesti cselnek nevezett megnyitás után pontosan kidolgozta a folytatást. Ám hiába a jó megnyitások, ha Ricsi középjátéka nem olyan erős, mint a legjobb 10-15 játékosé, akkor őket nem hatja meg egy váratlan ötlet. Ricsi 17 éves, semmiről nincs lemaradva, de a következő két évben a középjátékban erősödnie kell.”

Rapport Richárd a héten a gibraltári sakkfesztiválon szerepel.

Legfrissebb hírek

Sakk-vk: Rapport továbbjutott, Gledura kiesett

Egyéb egyéni
16 órája

Lékó Péter bejutott a 32 közé a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.08. 15:33

Lékó Péter győzött a sakkvilágkupa 3. fordulójában

Egyéb egyéni
2025.11.07. 15:45

Kántor nagyot küzdött, de kiesett a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.06. 12:28

Rapport, Lékó és Gledura is bejutott a harmadik körbe a sakkvilágkupán

Egyéb egyéni
2025.11.05. 14:52

Rapport győzelemmel, Lékó remivel kezdte meg szereplését a világkupán

Egyéb egyéni
2025.11.04. 15:45

Sakk: Rapport, Lékó és Gledura is javított helyezésén a világranglistán

Egyéb egyéni
2025.11.03. 18:29

Sakk Eb: Rapport lett a legjobb az éltáblások között

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:35
Ezek is érdekelhetik