Küzdősport: magyar női vb-cím K-1-ben, szerb színekben

Vágólapra másolva!
2013.10.05. 07:21
A Kick-box Világszervezet, a WAKO brazíliai világbajnokságán Magyarország egy bronzéremmel zár, ugyanakkor a szerb színekben induló vajdasági magyar Halasi Éva aranyérmet nyert.

Szeptember 28. és október 6. között Brazíliában rendezik a WAKO-szervezet világbajnokságát, melyen tegnap este magyar aranyérem is született, igaz, szerb színekben.

A zentai Halasi Éva a K-1 65 kilogrammos súlycsoportjában világbajnok lett, miután a döntőben 3:0-ra felülmúlta a hazai színeket képviselő, azaz brazil Juliana Werner Aguiart. Halasi korábban a negyeddöntőben az orosz Alekszandra Koroljovát győzte le 3:0-ra, majd az elődöntőben ugyancsak 3:0-ra nyert az olasz Silvia Bortot ellen. A vajdasági magyar versenyző a szerbiai válogatott harmadik aranyérmét szerezte a világbajnokságon, miután Ljubo Jalovi (K-1, 75 kg) és Miljan Vidovics (K-1, 81 kg) is a dobogó legfelső fokára állhatott fel – írja a magyarszo.com.

Ami a magyar válogatott szereplését illeti, Szabó László révén egy bronzérmet szereztünk.

Szabó László, a Békéscsabai Lakótelepi SE válogatott versenyzője jó formában volt, de korábbi meccsén bokaszalag-szakadást szenvedett, emiatt a bolgár Jankov ellen az eldöntőben nem tudott kiállni, így a magyar küldöttség egyetlen érmét szerezve a harmadik helyen zárt – adta hírül a kickbox.hu.

 

Legfrissebb hírek

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2025.07.09. 17:31

Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Nyolc magyar arany született a sporttörténelmi budapesti kick-box világkupán

Egyéb egyéni
2025.06.15. 21:27

Kick-box: két nap után 27 aranyéremnél tartanak a magyarok a budapesti világkupán

Egyéb egyéni
2025.06.14. 21:55

Magyar csapatezüsttel kezdődött a budapesti kick-box világkupa

Egyéb egyéni
2025.06.13. 20:34

Több mint 3000 kick-boxos küzd meg egymással a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
2025.06.10. 14:28

Szabó László a dél-amerikai körútjáról beszélt a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.06.07. 12:23

Világjátékok: Busa Andrea bekerülne a sportolói bizottságba

Egyéb egyéni
2025.05.23. 12:28
Ezek is érdekelhetik