Vívó-vb: 7. helyen zárt a magyar kardcsapat, a románok a döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.10. 16:52
A magyar kardozók válogatottja egytusos, 45-44-es győzelmet aratott az Egyesült Államok ellen, így a hetedik helyen zárt a budapesti vívó-világbajnokságon.

„Rosszul hangzik ez a hetedik hely. Ha reggel ezt mondják nekem, föl se kelek" – kezdte az értékelést Somlai Béla, a Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Gáll Csaba összetételű csapat szakvezetője, majd azzal folytatta, a románok elleni negyeddöntőben a biztos vezetés után úgy tűnt, a döntő találat is meglesz, mégsem sikerült. Véleménye szerint volt néhány vitatható találat, amely megzavarhatta a versenyzőket.Somlai Béla, a Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Gáll Csaba összetételű csapat szakvezetője, majd azzal folytatta, a románok elleni negyeddöntőben a biztos vezetés után úgy tűnt, a döntő találat is meglesz, mégsem sikerült. Véleménye szerint volt néhány vitatható találat, amely megzavarhatta a versenyzőket.

Elismerte, hogy a román is erős csapat, szerinte mégis úgy nézett ki, hogy sikerül legyőzni. Ezért is érezték magukat nagyon csalódottnak a versenyzők a 45:44-es vereség után, az olaszok ellen pedig nem tudtak magukra találni.

„Meg kellett volna verni őket, ám akkor Iliásznak már nagyon fájt a lába. Ki kell emelnem Gémesi Csanád hatalmas szívét, a hátán vitte a csapatot."

Somlai Béla az olimpiai bajnok és vb-bronzérmes Szilágyi Áronról azt mondta, nagyon lelkiismeretes ember, ezért nehezen dolgozta fel, hogy a románok ellen nem tudta bevinni az elődöntőbe jutást jelentő tust.

VILÁGBAJNOKSÁG FÉRFI KARD, CSAPAT
AZ 5–8. HELYÉRT
Olaszország–Magyarország 45:41
A 7. HELYÉRT
Magyarország–Egyesült Államok 45:44
ELŐDÖNTŐ
Oroszország–Dél-Korea 45:39
Románia–Fehéroroszország 45:44

Legfrissebb hírek

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat a madridi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 16:00

Vívás: Szatmári András a nyolcaddöntőig jutott a madridi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.05.24. 14:48

Rabb Krisztián élete rengeteget változott az elmúlt évben

Egyéb egyéni
2025.05.07. 09:58

Vívás: négy férfi kardozónk a szöuli GP-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2025.05.03. 08:25

Vívás: negyedik és hetedik hely a kardozóktól csapatban a junior-vb-n

Utánpótlássport
2025.04.09. 12:48

Vívás: nem jutott magyar a 16 közé a férfi kardozók budapesti világkupaversenyén

Egyéb egyéni
2025.03.29. 13:06

Vívás: hét magyar a budapesti férfi kard vk főtábláján

Egyéb egyéni
2025.03.28. 16:37

Vívás: Gémesi Csanád a nyolcaddöntőig jutott a padovai vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.03.07. 16:28
Ezek is érdekelhetik