Árvíz: lesz masters vízilabda Eb a Margitszigeten

Vágólapra másolva!
2013.06.18. 15:57
Nem kell új helyszínt keresni a néhány nap múlva kezdődő budapesti masters vízilabda Európa-bajnokságnak, hétvégére ugyanis sikerül kitakarítani a Hajós-Széchy Nemzeti Sportuszodát. Az első becslések szerint az árvíz több tízmilliós kárt okozott, a Magyar Jégkorongszövetség pénzadománnyal, az Unilever tisztítószerrel támogatta a helyreállítást.

Néhány napja még derékig érő (szenny)víz borította a margitszigeti sportuszoda épületét, a medencékben pedig a Duna és a csatornák saras, iszapos vize hullámzott. A sportrajongók szörnyülködve nézték a legendás létesítményben készült fotókat és videofelvételeket. Akkor még elképzelhetetlennek tűnt, hogy az eredeti terveknek megfelelően a Hajós-Széchy uszodában játszhatják a masters vízilabda Európa-bajnokság mérkőzéseit. Mostanra azonban kiderült: példátlan összefogással a rekordárvíz pusztítása is legyőzhető.

„Két medencét már kitakarítottunk, sőt sikerült vízzel is feltölteni, de vannak még olyan medencék, amelyeknek csak később tudjuk elkezdeni a helyreállítását. Sajnos az öltözőben keletkezett károk kijavítása több időt vesz majd igénybe, mert az öltözőszekrények is szétáztak, de próbálunk itt is folyamatosan haladni. Nagy-nagy köszönet jár az olimpiai központ és a Nemzeti Sportközpontok dolgozóinak, valamint mindenki másnak, aki segített az elmúlt napokban” – mondta Dala Tamás, a Nemzeti Úszó és Vízilabda Központ vezetője. Hozzátette: a jelenlegi állás szerint szombattól már a Margitszigeten edzhetnek a masters vízilabda Európa-bajnokság csapatai.

Az elmúlt napokban több helyről kaptak segítséget a Nemzeti Sportközpontok munkatársai. A Magyar Jégkorongszövetség elnöksége például egymillió forinttal támogatja a helyreállítást.

„Őszintén bízunk abban, hogy mellettünk még sokan felsorakoznak annak érdekében, hogy az oly számos büszke emléket adó Nemzeti Sportuszoda mielőbb régi fényében tündökölhessen” – olvasható Németh Miklós MJSZ elnök, illetve Kovács Zoltán főtitkár levelében.

„Sok embert a sírás kerülgetett, amikor a Duna tetőzése után meglátta az uszodát. Szerencsére szombatig sikerül olyan állapotba hoznunk a létesítményt, hogy az Európa-bajnokságot meg tudjuk rendezni. Szeretném megköszönni a katasztrófavédelem, a Fővárosi Csatornázási Művek és a kollégáim közreműködését. A helyreállítási munkák sajnos még hetekig eltartanak, azon dolgozunk, hogy a többi vizes sportág képviselői, illetve a szabadidős sportolók is minél hamarabb birtokba vehessék a sportuszodát. Elkészültek az első becslések is, ezek szerint több tízmillió forintos kárt okozott az árvíz a Hajós-Széchy uszodában” – mondta Vígh László kormánybiztos.

Legfrissebb hírek

Moto GP: a versenyzők szerint nem kellene megtartani a Valenciai Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2024.10.31. 23:45

Árvíz öntötte el Valenciát, többen is meghaltak – veszélyben a Real Madrid elleni bajnoki is

Spanyol labdarúgás
2024.10.30. 13:27

Áradások, földcsuszamlások: elhalasztották a bajnokikat a válogatott ellenfelénél

Minden más foci
2024.10.05. 09:53

Címlapsztori: cselgáncsbajnok az áradó Dunán

Egyéb egyéni
2024.09.21. 07:19

Az egész világ emelésére szánták – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2024.09.20. 23:33

MLSZ: az árvíz elleni védekezés a legfontosabb

Labdarúgó NB I
2024.09.18. 22:20

Árvíz: a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia, a Csepel SC és a Csepel Torna Club is felajánlotta segítségét

Birkózás
2024.09.16. 16:27

Neymar és Diego Costa is segítik a brazíliai árvíz károsultjait

Minden más foci
2024.05.08. 12:20
Ezek is érdekelhetik