Birkózás: Lalovics maradt az elnök, szabályváltozások jönnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.18. 16:35
A februárban ideiglenesen megbízott szerb Nenad Lalovicsot választották meg szombaton a Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) elnökének a szervezet rendkívüli moszkvai közgyűlésén, amelyen szabályváltoztatásokról is döntöttek.

Az olimpiai szereplés lehetőségének megvonásától fenyegetett sportág képviselői Lalovicsnak 125/7-es voksaránnyal szavaztak további bizalmat.

A szerb sportvezető első és legkomolyabb feladata az lesz, hogy vezetésével a FILA meggyőze a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságát május végén arról, hogy meg kell változtatnia februári álláspontját, mellyel a sportág levételét javasolta a 2020-as játékok programjáról.

A NOB vb Szentpéterváron a birkózás, illetve a hét új jelentkező közül két sportágat jelöl ki, s azok közül majd a NOB szeptemberi közgyűlése választja ki azt az egyet, amely szerepelhet a 2020-as olimpián.

Moszkvában a FILA illetékesei azonnali szabályváltoztatásokról is döntöttek. Az új rendszer szerint a meccsek két háromperces szakaszból állnak majd, s a meneteket nem külön számítják, hanem a pontok összeadódnak. A szeptemberi, budapesti világbajnokságon már az új szabályok szerint zajlanak a küzdelmek.

A NOB korábban egyik legfontosabb kritikaként fogalmazta meg a szervezettel kapcsolatban, hogy nincsenek nők a vezetésben. Ezt a hiányosságot úgy orvosolta most a szövetség, hogy a sportág vezetésébe egy női alelnök is bekerült.

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik