Világjátékok: száz nap múlva kezdődnek a versenyek Caliban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.17. 12:08
Száz nap múlva Caliban kezdetét veszi a nem olimpiai sportágak négy évente megrendezendő világversenye, a Világjátékok.

A magyar csapat most 50 fős, de a kvalifikációs időszak még nem zárult le. Jelen állás szerint strandkéziben, aerobikban, siklóernyőben, tájfutásban, szumóban, íjászatban, erőemelésben, ritmikus gimnasztikában, táncsportban, maratoni kajak-kenuban és búvárúszásban lesz magyar induló a július 25-én kezdő, és augusztus 4-ig tartó seregszemlén.

Magyarország először a 2005-ös duisburgi Világjátékokon indított szervezett keretek között csapatot. Németországban az ejtőernyős Asztalos István szerzett aranyérmet. 2009-ben is volt magyar győzelem: a karatés S. Kovács Ádám lett Világjátékok-győztes.

A Világjátékok sportolóit vendégül látó Cali a harmadik legnagyobb város Kolumbiában. 1971-ben rendeztek ott Pánamerikai Játékokat, valamint 1975-ben vízilabda-világbajnokságnak és úszó-világbajnokságnak adott otthont.

Legfrissebb hírek

Mészáros János elégedett a magyar csapat csengtui teljesítményével

Egyéb egyéni
2025.08.17. 10:59

Aranyérmes lett a magyar aerodance-csapat a világjátékokon

Egyéb csapat
2025.08.16. 15:10

Hatodik az erőemelő Budai Kristóf a világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.15. 16:46

Világjátékok: a negyedik helyen végzett a sportaerobik csoport

Egyéb egyéni
2025.08.15. 15:42

Enahoro ezüstérmes lett erőemelésben a Világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.14. 16:26

Világjátékok: Szolnoki Olivér aranyérmes biliárdban

Egyéb egyéni
2025.08.14. 08:24

Két magyar kick-boxos is döntős a világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.13. 16:33

A biliárdozó Szolnoki Olivér döntős a világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.13. 14:55
Ezek is érdekelhetik