Torna: Makra Noémi 11. az Eb-n, hatalmas bravúr

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.19. 18:07
null
Makra Noémi nagyszerű teljesítményt nyújtott (Fotó: MTI)
Makra Noémi a 11., az olimpikon Böczögő Dorina pedig a 22. helyen zárta a moszkvai torna Európa-bajnokság női egyéni összetett versenyének pénteki döntőjét, amelyet a hazai közönség előtt szereplő Alija Musztafina nyert meg.

A pályafutásának első felnőtt világversenyén szereplő Makra a selejtezőben mutatott teljesítményét megismételve ezúttal is jó gyakorlatokkal rukkolt elő, s 53.965 pontjával 13 riválisát előzte meg a legjobb 24 – országonként legfeljebb két – tornászt felvonultató fináléban. Böczögő elmaradt a csütörtöki kvalifikációs küzdelmekben nyújtott teljesítményétől, s 50.200 ponttal zárta a döntőt.

A tornász „Grand Slamet” – egyéni olimpiai bajnoki, világbajnoki és kontinensbajnoki cím – végrehajtó Musztafina mögött a második helyen a román Larisa Iordache, a harmadikon pedig az orosz Anasztaszija Griscsina végzett. Musztafina immár világ- és Európa-bajnok egyéni összetettben (olimpiai aranyát felemás korláton szerezte), egy olimpiai egyéni összetett sikerrel teheti fel a koronát karrierjére Rióban.

Böczögő Dorina felemás korláton és gerendán is rontott, így nem volt esélye előrelépni selejtezős pozíciójához képest. A magyar tornajövő szempontjából nagyon biztató, hogy Makra Noémi élete első felnőtt világversenyén igen magabiztos és jó teljesítményt nyújtott – még saját magát is meglepte...

„Nagyon örülök, egyáltalán nem is számítottam rá, hogy életem első felnőtt kontinensviadalán ilyen jó eredményt érek el. Arról nem is beszélve, hogy most a döntőben a többiek sem rontottak túl sokat, így még erősebb volt a mezőny. Persze volt egy kis izgalmam, de messze nem annyira, mint korábban, a gerendán például szó szerint remegni szoktam, de ez most egyáltalán nem fordult elő. Minden gyakit szépen teljesítettem, ez is nagy örömmel tölt el” – nyilatkozta.

„Elégedett vagyok, Makra teljesítményére ráadásul már nemzetközi szinten is felfigyeltek. Az orosz főedzőkkel közösen néztem a versenyt, ifjú tehetségünk minden gyakorlatát árgus szemekkel figyelték, és odajöttek gratulálni az új magyar üdvöskéhez. A női mezőnyben nagyon nehéz bekerülni az első 10-be, ez alkotja az igazi elitet, így ez a 11. hely kimagasló eredmény. Ha Noémi így készül tovább, még sok siker részese lehet. Böczögőt sajnálom, mert felkészült, küzdött, tele volt ambícióval, mégsem sikerült, az okokat majd elemezni kell, én úgy láttam, hogy a felemáskorlát után lelkiekben feladta. Összességében a nők jól zárták az Eb-t, hiszen hosszú idő után újra két tornásznő szerepelt a 24-es fináléban" – vonta meg a mérleget Altorjai Sándor, a MATSZ főtitkára.

TORNA EURÓPA_BAJNOKSÁG, MOSZKVA
NŐI EGYÉNI ÖSSZETETT DÖNTŐ

1. Alija Musztafina (orosz) 59.032 pont
2. Larisa Iordache (román) 58.432
3. Anasztaszija Griscsina (orosz) 57.932
4. Diana Bulimar (román) és Giulia Steingruber (svájci) 57.065
6. Roxana Popa (spanyol) 55.699
7. Elisa Meneghini (olasz) 55.199
8. Ruby Harrold (brit) 54.633
9. Maria Paula Vargas (spanyol) 54.333
10. Ida Gustafsson (svéd) 54.132
...11. Makra Noémi 53.965
...22. Böczögő Dorina 50.200

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik