Olimpia 2020: küzdenek a németek a birkózásért

Vágólapra másolva!
2013.04.25. 12:52
A német birkózók politikusokat és más sportágak jeles képviselőit próbálják megnyerni nemrég indított akciójukkal annak érdekében, hogy támogassák a sportág olimpiai műsoron tartását. A német szövetség 20 ezer képeslapot küldött szét szerte az országban, s eddig több mint 90 ezer aláírást gyűjtött a sportág megmentését célzó akcióhoz.

„Ezzel akarunk nyomást gyakorolni Thomas Bachra, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnökére, a végrehajtó bizottság tagjára” – mondta Benedict Rehbein volt birkózó, az akció szellemi atyja, jelezve, hogy a honfitárs Bachtól is támogatást várnak.

A németeknek a sportág megújításával kapcsolatban is vannak elképzeléseik, szabályváltoztatási javaslatokat is készítettek.

A birkózást a NOB végrehajtó bizottsága februárban törlésre javasolta a 2020-as nyári játékok műsoráról. Ezt követően lemondott a FILA vezető testületének phuketi ülésén Raphael Martinetti elnök, helyére pedig ügyvezetőként a szerb Nenad Lalovics került. Új elnököt május 17-én választ a szövetség.

A NOB vb május végén, Szentpéterváron dönt arról, hogy a hét új csatlakozni kívánó sportág – a vusu, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate, a wakeboard, valamint a baseball és a softball közösen –, illetve a birkózás közül melyik kettőt – egyes információk szerint csupán egyet – tartja műsorba vételre alkalmasnak, s ezek közül választ majd a NOB közgyűlése szeptemberben.

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00
Ezek is érdekelhetik