Golf: túlóra túlóra hátán, egy ritka rekord is becsúszott

Vágólapra másolva!
2013.04.23. 12:14
A holtversenyek hetén vannak túl a világ legjobb profi golfozói: a legfontosabb hétvégi tornákon az északír Graeme McDowell, a francia Raphaël Jacquelin és a norvég Suzann Pettersen egyaránt playoffban harcolta ki a győzelmet. Jacquelin különösen nagy próbatételt állt ki.

Az esztendő első „igazi" európai versenyét rendezték meg a hét végén Valenciában – az EPGA az év első hónapjaiban hagyományosan Afrikában, Ázsiában és Ausztráliában keres menedéket az európai tél elől –, és a végjáték alighanem sokáig emlékezetes marad.

A francia Raphaël Jacquelin, valamint a német Maximilian Kieffer és a chilei Felipe Aguilar azonos ütésszámmal állt a 72. szakasz után, így sorrendjükről playoff döntött. A francia és a német a ráadás harmadik szakaszán egy-egy birdie-vel lerázta Aguilart, kettejük párharca azonban korántsem ért véget: több mint két órát játszottak fej fej mellett, mire Jacquelin a kilencedik extra lyuknál ütött birdie-vel megnyerte a versenyt. Ilyen hosszú playoffra eddig mindössze egyszer került sor az 1972 óta létező EPGA-n: az 1989-es Holland nemzetközi bajnokságon a spanyol legenda, a mostani versenyen a második nap után kieső José María Olazábal nyert kilenc extra szakaszt követően.

A 38 éves Jacquelinnak ez a karrierje negyedik EPGA-győzelme, több mint két év után az első.

A TOVÁBBI GYŐZTESEK

Graeme McDowell sok mindent elért már golfpályafutása során – volt kulcsembere a Ryder-kupát nyerő európai válogatottnak, nyert US Opent és hat tornát az európai körversenyen –, azonban az amerikai Touron még sohasem győzött hagyományos „mezei" négynapos versenyen. Egészen mostanáig. McDowell négyütéses hátrányt faragott le a rendkívül nehéz körülmények között, helyenként viharos szélben megrendezett Hilton Head-i viadalon, és bár az utolsó szakaszon ütött bogey miatt rájátszásra kényszerült, ott már nem kegyelmezett Webb Simpsonnak. A helyezés mindkettejük számára elégtétel az egy héttel korábbi Masters megpróbáltatásai után – Augustában egyikük sem élte túl a pénteki mezőnyfelezést (cut).

A jelenleg a legmagasabban jegyzett (a világranglistán ötödik) európai hölgygolfozó, a norvég Suzann Pettersen győzelmével ért véget az LPGA Tour hawaii viadala. Az immár 307 hete a világ tíz legjobb női golfozója közé sorolt Pettersen a 11. tornagyőzelmét könyvelte el a legerősebb női versenysorozaton, és ezért most nagyon meg kellett dolgoznia: az amerikai Lizette Salas 62 ütéses pályacsúccsal teljesítette a negyedik fordulót – egyszer 155 méterről talált a lyukba –, amivel kiharcolta a rájátszás lehetőségét. Ott azonban az első szakaszon a vízbe ütötte a labdáját, Pettersen pedig kihasználta ezt. Továbbra is kiváló formában játszik Ariya Jutanugarn: a mindössze 17 éves thaiföldi tehetség harmadik lett.

Norvég győzelem született a hölgyek európai körversenyén is, csakhogy Marianne Skarpnordnak jóval kisebb erőfeszítést kellett tennie, mint honfitársának, tekintve, hogy az eső és a viharos szél csak egy forduló megrendezését tette lehetővé Dél-Afrikában. A második helyen végző hét versenyző között ott található a finn Minea Blomqvist, az egykori tatai LET-viadal rövid történetének első győztese is.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY
RBC HERITAGE, HILTON HEAD
(Harbour Town Golf Links)
A pénzdíj:
5.8 millió dollár. A pálya hossza: 6493 méter; a pályán elvárt ütésszám (par): 71
AZ ÉLCSOPORT
1. Graeme McDowell (északír) 275 ütés (71, 67, 68, 69) – rájátszás után
2. Webb Simpson (amerikai) 275 ütés (68, 71, 65, 71)
3. Luke Donald (angol) 277 (69, 68, 71, 69)
Kevin Streelman (amerikai) 277 (66, 70, 69, 72)

EURÓPAI PGA-KÖRVERSENY
OPEN DE ESPANA, VALENCIA
(Parador de El Saler)
A pénzdíj: 1.5 millió euró. A pálya hossza: 6449 méter; a pályán elvárt ütésszám (par): 72
AZ ÉLCSOPORT
1. Raphaël Jacquelin (francia) 283 ütés (73, 66, 73, 71) – rájátszás után
2. Felipe Aguilar (chilei) 283 (68, 71, 74, 70)
Maximilian Kieffer (német) 283 (75, 68, 69, 71)

AMERIKAI NŐI KÖRVERSENY
LPGA LOTTE CHAMPIONSHIP, KAPOLEI
(Ko Olina Golf Club)
A pénzdíj: 1.7 millió dollár. A pálya hossza: 5837 méter; a pályán elvárt ütésszám (par): 72
AZ ÉLCSOPORT
1. Suzann Pettersen (norvég) 269 ütés (65, 69, 68, 67) – rájátszás után
2. Lizette Salas (amerikai) 269 (69, 71, 67, 62)
3. Ariya Jutanugarn (thaiföldi) 273 (64, 75, 68, 66)

EURÓPAI NŐI KÖRVERSENY
SOUTH AFRICAN WOMEN´S OPEN, HIBISCUS COAST
(Southbroom Golf Club)
A pénzdíj: 290 000 euró. A pályán elvárt ütésszám (par): 72
AZ ÉLCSOPORT
1. Marianne Skarpnord (norvég) 69 ütés
2. Minea Blomqvist (finn), Ashleigh Simon (dél-afrikai), Stacy Lee Bregman (dél-afrikai), Charley Hull (angol), Camilla Lennarth (svéd), Katie Burnett (amerikai), Nina Holleder (német) 70-70

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik