Asztalitenisz: három elnökjelölt a tisztújító közgyűlésen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.03. 09:56
Három elnökjelölt – Krisch Róbert, Nátrán Roland és Pósfai Gábor – közül választhatnak a küldöttek a Magyar Asztalitenisz-szövetség (MOATSZ) csütörtöki, tisztújító közgyűlésén.

Ahogy azt Lajtai Kristóf, a szervezet megbízott főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta: a posztot 2011 májusa óta betöltő Pákh Imre vállalkozó, a Munkácsy Alapítvány elnöke más irányú elfoglaltságai miatt nem jelöltette magát újra, s ott sem lesz a közgyűlésen.

Krisch Róbert a Roto Elzett Kft. ügyvezető igazgatója, Nátrán Roland a Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. vezérigazgatója, a korábbi asztaliteniszező Pósfai Gábor pedig a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója. Bennfentesek szerint utóbbi két jelölt között dől majd el a verseny – a győzelemhez a 77 küldött szavazatának egyszerű többsége szükséges.

Az új elnökségbe több mint harmincan pályáznak, köztük többek között a világbajnok Jónyer István és Gergely Gábor, az Európa-hírű edző, Karsai Ferenc, a két szövetségi kapitány, Harczi Zsolt és Téglás Péter, valamint az olimpikon Zwickl Dániel.

Ahogy Lajtai fogalmazott, az új vezetőség elsődleges feladata a MOATSZ anyagi helyzetének megszilárdítása lesz, miután szponzorok és saját forrás híján a szervezet adósságállománya egyre csak növekszik. Ez az összeg jelenleg mintegy 68 millió forintra rúg, bár ebből az állam – a kormány korábbi döntése nyomán – 48 milliót átvállal, s ennek kifizetése folyamatban van.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik