Asztalitenisz: budaörsi vereség a Szuperliga-döntő nyitányán

P. B.P. B.
Vágólapra másolva!
2013.04.13. 00:48
Az asztalitenisz Bajnokok Ligája döntője után a Klubcsapatok Szuperligája döntőjében is Linz AG Froschberg (hétszeres győztes) együttesével kellett megmérkőzniük a budaörsieknek.

A márciusi BL-finálét kettős győzelemmel, 6:3-as összesítéssel az osztrákok nyerték, de a magyar csapat a linzi visszavágón közel volt a bravúrhoz.

Épp ezért korántsem volt ördögtől való revánsról és magyar sikerről ábrándozni, kiváltképp, hogy a Linz ásza, a honosított kínai Liu Jia (26. a világranglistán) kislánya betegsége miatt el sem utazott a péntek esti magyarországi első meccsre. Így is maradt két klasszis az osztrák csapatban a cseh Iveta Vacenovská (25.) és a német Petrissa Solja (53.) személyében, ráadásul az egyéni Európa-bajnok Liu Jia helyett játszó 18 éves osztrák Sofia Polcanova is roppant kellemetlen ellenfélnek bizonyult: magas, balkezes, gyors és modern asztaliteniszt játszik.

A Linz sztárjátékosa nélkül is nagyon egyben volt, a szoros játszmák döntő pillanatai ezt igazolták, de ha a Budaörs képes tanulni az első meccsből, a visszavágón már a maga javára döntheti el őket.

ASZTALITENISZ KLUBCSAPATOK SZUPERLIGÁJA
Nők, döntő, 1. mérkőzés. Budaörsi 2i SC–Linz AG Froschberg (osztrák) 2:6.

Egyes mérkőzések: Cornelia Molnar– Polcanova 2:3, Pergel Szandra–Vacenovská 1:3, Madarász Dóra–Solja 2:3, Pergel–Polcanova 2:3, Molnar–Solja 0:3, Madarász–Vacenovská 3:2, Pergel– Solja 2:3. Páros: Pergel, Madarász–Vacenovská, Solja 3:0. A visszavágót április 23-án rendezik

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: edzője szerint gyorsabbá és fiatalabbá vált a Budaörs

Kézilabda
2025.09.03. 12:01

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35
Ezek is érdekelhetik