Birkózó Eb: Kozák kikapott, a vigaszágra kerülésben bízhat

Vágólapra másolva!
2013.03.23. 11:20
Magyar szempontból rosszul, Kozák István vereségével kezdődtek meg a kötöttfogásúak küzdelmei szombaton a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokságon, amelyen így a 60 kg-os kategóriában szereplő versenyző már csak a vigaszágra kerülésben bízhat.
A pénteki sorsolás nehéz magyar napot sejtetett, Kozák és a 96 kg 2009-es világbajnoka, Kiss Balázs különösen nehéz ágra került, előbbi örmény, míg utóbbi orosz birkózóval került szembe a 16 közé jutásért.

A magyar válogatott 60 kilós sportolójának Alekszan Mikaeljan elleni meccse első menetében sokáig csak az eredménytelen fogáskeresés zajlott. A vezetőbíró többször figyelmeztette a Kozák csuklóját rendre lefogó örményt, majd alig több mint egy perc után meg is intette. A magyar vezetés azonban nem tartott sokáig, miután Mikaeljan befogta ellenfele jobb karját, lerántotta, majd mögé került. Kozáknak a szakasz hajrájában nem sikerült újítani, sőt egyszer ki is léptette őt riválisa (1:2), így elvesztette a menetet.

A másodikban Mikaeljan sokkal aktívabban kezdett, gyorsan Kozák mögé került, majd meg is pörgette (0:2), előnyét pedig nagyon magabiztosan tartotta meg a két perc végéig.

Kozák István abban reménykedhet, hogy legyőzője a fináléig menetel, s így a vigaszágra segíti őt.

Szombaton még három magyar lép szőnyegre: Kiss Nyikita Melnyikovval a 16 közé jutásért kezd, míg a nehézsúlyú (120 kg) Lám Bálint a német Eduard Popp-pal, az 55 kg-ban szereplő Borsos Dávid pedig a fehérorosz Elbek Tazjevvel egyaránt a nyolcba kerülésért találkozik.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Csepel – KIMBA, a jövő záloga

Birkózás
Tegnap, 10:17

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
2025.08.21. 13:46

„Megküzdünk egymással, mint Rocky és Apollo”

Birkózás
2025.08.14. 08:40

Dortmundban és Bukarestben is jól szerepeltek a magyar kötöttfogású birkózók

Birkózás
2025.08.11. 15:33

„Talán holnap elfogadom, hogy itt a vége!” – Ligeti Dániel visszavonult

Birkózás
2025.08.06. 08:32

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25
Ezek is érdekelhetik