Torna: hazatér Üzbegisztánba a németek olimpiai ezüstérmese

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.20. 11:18
A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) határozata szerint a jövőben szülőhazája, Üzbegisztán színeiben versenyezhet Okszana Csuszovityina, aki a 2008-as pekingi olimpián Németországot képviselve nyert ezüstérmet.

A német szövetség (DTB) – amely kedden számolt be a döntésről – már korábban hozzájárulását adta ahhoz, hogy a 2006 óta Németországot képviselő 37 esztendős sportoló a továbbiakban szülőhazájának színeiben versenyezhessen.

„Honosítása óta Okszana nagyon sokat tett a német női tornáért, egyéniben és csapatban is nagy sikereket ért el” – mondta Rainer Brechtken, a DTB elnöke, majd hozzátette, semmi okuk nem volt arra, hogy akadályozzák a tornász országváltását.

Csuszovityina fia, Aliser leukémiája miatt költözött Németországba, mivel ott tudott megfelelő kezelést biztosítani neki.

Csuszovityina 1992-ben olimpiai bajnok volt csapatban – még a Független Államok Közössége színeiben –, emellett három világbajnoki és egy Európa-bajnoki címet is nyert, a vb-ken összesen 11, a kontinensviadalokon pedig négy érmet szerzett.

Legfrissebb hírek

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
Tegnap, 17:42

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

Torna-vb: az izraeliek nem utazhatnak be Indonéziába

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:59

Fabio Cannavaro lett az üzbég szövetségi kapitány – hivatalos

Foci vb 2026
2025.10.06. 14:31

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18
Ezek is érdekelhetik