Tánc: a világjátékokon induló párosunk címvédésre készül az ob-n

Vágólapra másolva!
2013.02.12. 14:44
A világjátékokra korábban kvótát szerző László Csaba és Páli Viktória is ott lesz a hétvégén a Vasas Folyondár utcai sportközpontjában, ahol szombaton a standardtáncosok, vasárnap pedig a latin táncosok lépnek parkettre a magyar bajnokság keretében.

„Az elmúlt időszakban Olaszországban edzőtáboroztunk, Udinében és Bassanóban készültünk a magyar bajnokságra, meg az egész szezonra. Célunk, hogy megvédjük a magyar bajnoki címünket szombaton, onnantól pedig minél több viadalon indulunk a világjátékokig" – ismertette versenynaptárukat Páli Viktória a Magyar TáncSport Szakszövetség (MTáSz) keddi sajtótájékoztatóján.

A László, Páli kettős legutóbb a Bassano Openen versenyzett, amelyen a szentesi páros nagyon közel állt a döntőbe jutáshoz, végül hetedik lett a 67 duót felvonultató mezőnyben. Olaszországban ott volt Szepesi József és Farkas Bettina is, ők a 20. helyet szerezték meg.

A latinos mezőnyben elindul a magyar bajnokságon Angyal András is, aki a Szombat esti láz című műsorra készül.

„Pandur Petrával úgy döntöttünk, hogy az idei magyar bajnokság lesz a bemutatkozó versenyünk. Külön örülök annak, hogy a március 9-én induló Szombat esti láz-beli partnerem, Bálint Antónia is eljön a Folyondár utcába, és a parkett szélén szurkol majd nekünk" – mondta Angyal András.

Legfrissebb hírek

Nem tudták megmenteni a világjátékokon összeeső olasz tájfutó életét

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:54

Történelmi siker a magyar uszonyos és búvárúszó válogatottól

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:02

Világjátékok: három magyar arany és két világcsúcs uszonyos úszásban

Egyéb egyéni
2025.08.11. 12:43

Világjátékok: Törőcsik Zsófia világcsúccsal aranyérmes szabadtüdős búvárúszásban

Egyéb egyéni
2025.08.11. 09:01

Kiszli Vanda az első magyar érmes a Kínában zajló világjátékokon

Kajak-kenu
2025.08.09. 12:21

Világjátékok: Schmidt Gábor pozitív első tapasztalatokról számolt be

Egyéb egyéni
2025.08.07. 20:02

Bronzérmes lett rúdugrásban Böndör Márton az egyetemi világjátékokon

Egyéb csapat
2025.07.27. 14:16

Törőcsik és Hárspataki is éremért utazik a világjátékokra

Egyéb egyéni
2025.07.20. 12:58
Ezek is érdekelhetik