Központi felkészülést ígér a lövők új kapitánya

Vágólapra másolva!
2013.02.18. 16:35
Már a sportlövőknek is van szövetségi kapitánya. Győrik Csabát, a korábbi pisztolyos versenyzőt választotta meg a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöksége, elsöprő 16:2-es szavazati aránnyal.A sportágban 2004 óta nem volt kapitány, és mint az új szakvezető elmondta, több mindenben szeretne változtatni az elmúlt évek gyakorlatán.

„A legfontosabb feladat, hogy csapatot építsünk. A legnagyobb változást az jelentheti, hogy központi felkészülés lesz – kezdte Győrik, aki 1990-ben a szabadpisztolyos csapatban világbajnok volt. – A régi vezetésben a megszokás működött, hiszen régóta voltak pozícióban. Azonban változnak az idők, és tartanunk kell a lépést. Eddig a klubokban készültek a lövők, ezúttal azonban nem így lesz.”

„Azok a nemzetek, ahol központi felkészülés van, egyre jobb eredményeket érnek el, míg például a németek és az oroszok, akiknél nincs, egyre rosszabbakat. Hogy melyik lesz a központi lőtér? Ahogy a rendőrség szokott fogalmazni, folyamatban lévő ügyről nem adunk ki
információt. Dolgozunk rajta, de amíg nem dől el, addig is így készülnek majd a versenyzők.”

Győrik Csaba arról is beszélt, hogy a tehetségek számához képest kevés volt a londoni olimpia három magyar versenyzője, de a sportág lehetőségeihez képest pedig sok. A szakember három külföldi országban is dolgozott edzőként, reméli hogy az Indiában, Iránban és Spanyolországban megszerzett tudást megfelelően tudja majd mixelni azzal a tudásanyaggal, amelyet Hammerl László tanított neki.

Győrik kérdésünkre elmondta, hogy Sidi Péterrel is jó viszonyban van: „Biztos vagyok benne, ha Péter megkapja az őt megillető figyelmet és lehetőségeket, akkor kitűnő eredményeket fog elérni, és csak a versenyzésre összpontosít majd.”

Mindegyik szakágnak lesz felelőse, a pisztolyosoké értelemszerűen Győrik Csaba lesz, de a puskások, a koronglövők és a futócéllövők is szakértő kezekben lesznek.

Legfrissebb hírek

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 09:42

Sportlövő ob: Péni István félszázadik aranyát nyerte

Egyéb egyéni
2025.09.28. 20:32

Mindig a maximumra törekedett a 70 éves Varga Károly

Egyéb egyéni
2025.09.28. 07:30

Sportlövő ob: Péni, Nagybányai-Nagy és Major nyert az olimpiai számokban

Egyéb egyéni
2025.09.27. 19:14

Sportlövő ob: Nagy Ákos Károly egyéniben és csapatban is győzött

Egyéb egyéni
2025.09.26. 15:52

Sportlövő-vk: Major Veronika negyedik lett légpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.09.13. 10:27

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.09.10. 19:40

Magyar bronzérem a kínai sportlövő vk első napján

Egyéb egyéni
2025.09.09. 08:46
Ezek is érdekelhetik