Birkózás: perújítást rendeltek el Farkas Péter drogügyében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.05. 06:54
Perújítást rendelt el Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó ügyében a Fővárosi Ítélőtábla - írta a Népszabadság csütörtökön.

Farkas Pétert és testvérét, valamint annak egy ismerősét 2004-ben vették őrizetbe, mert a gyanú szerint kábítószer-ültetvényt üzemeltettek a Farkas testvérek tulajdonában álló ingatlan e célra kialakított pincerészében 2001 és 2004 között. A bíróság először felmentette Farkas Pétert, mert nem talált bizonyítható összefüggést személye és a drogtermelés között, a megismételt eljárásban azonban első fokon öt, majd jogerősen hét évet kapott. Ő azonban még az elsőfokú ítélet kihirdetése előtt kisétált a bíróságról, és elhagyta az országot. Andorrában fogták el, onnan 2010 elején hozták haza, azóta tölti jogerős büntetését.

A sportolónak – aki továbbra is ártatlannak vallja magát – korábban két perújítási kérelmét is elutasították, ám most új bizonyítékok kerültek elő, amelyek megkérdőjelezték, hogy kimondható-e kétséget kizáróan a bűnössége – írta a Népszabadság.

Legfrissebb hírek

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 15:16

NS-jótékonyság: amerikai veterán birkózók a Bethesda kórházban

Birkózás
2025.10.18. 08:53

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Birkózás
2025.10.17. 08:43

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Visszavonul a japánok kétszeres olimpiai bajnok birkózója

Birkózás
2025.10.13. 11:18

Dajka Zsolt és Nunajev Juszup aranyérmes a veterán birkózó-világbajnokság záró napján

Birkózás
2025.10.12. 20:18

Két magyar aranyérem a veterán birkózó-világbajnokságon

Birkózás
2025.10.12. 08:33

Kiss Balázs aranyérmes lett a birkózók veterán-világbajnokságán Tatabányán

Birkózás
2025.10.10. 20:53
Ezek is érdekelhetik