Sportpolitika: elégedett volt Győrrel a szemlebizottság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.21. 12:15
Levélben is jelezte elégedettségét az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) szemlebizottsága Győrnek, miután a múlt héten látogatást tett a 2017-es európai ifjúsági olimpiai fesztiválra (EYOF) egyedüliként pályázó városban.

Ezt Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke említette meg a Kisalföld című megyei lapnak adott interjújában, melyben jelezte, hogy a magyar kormány korábban 10 milliárd forintos garanciát vállalt az eseményre, s első lépésként a jövő évi költségvetésből 1.5 milliárd forintot szán az EYOF-ra.

„A fesztivál leendő helyszínén, a Bercsényi ligetben jövőre elkezdődik egy ötvenméteres és egy harminchárom méteres fedett uszoda építése. Ezt követően egy huszonegyedik századi igényeknek megfelelő olimpiai központ létesül itt szállodával, edzőpályákkal és csarnokokkal” – nyilatkozta Borkai, hozzátéve: nagyon bízik abban, hogy decemberben hivatalosan is döntés születik arról, hogy Győr rendezheti majd az eseményt.

A MOB elnöke a londoni olimpiáról is beszélt az interjúban, melyben újra elmondta, hogy ő korábban 120-130 fős magyar csapatban gondolkodott, így nagyon boldog, hogy jelenlegi állás szerint körülbelül 160 magyar sportoló lesz majd ott a játékokon. Borkai ezúttal is elmondta, hogy három aranyéremnek örülne, annál több esetén pedig boldog lenne, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ő boldog szeretne lenni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik