Evezés: két egységünk jutott a müncheni világkupa döntőjébe

Vágólapra másolva!
2011.05.27. 22:32
Címkék
A Münchenben zajló evezős világkupán a magyar egységek közül a férfi kormányos nélküli kettes és a női kétpárevezős csapat jutott döntőbe.

A csütörtöki adaptív szám után, ahol Lengyel Mónika 5. helyen ért célba a verseny bemutató számában, pénteken a többi versenyzőre várt a megmérettetés.

Férfi kormányos nélküli kettesben Simon Béla és Juhász Adrián az előfutamukban elsőként értek célba, míg összetettben a harmadik legjobb időt evezték, így már délelőtt bejutottak a szombati középdöntőbe. A szolnokiak a görög és német csapatokat utasították maguk mögé, akik a tavalyi vébén a bronzérmet és az ötödik helyet szerezték meg.

Kétpárevezősben Szabó Katalin és Gyimes Krisztina a délelőtti 5. hely után, délután 3. helyen értek célba, ezzel bejutva a legjobb 12 közé. Szombaton a döntőbe kerülés a cél.

Női könnyűsúlyú kétpárevezősben Hajdú Zsuzsa és Dr. Alliquander Anna a 23 indulót felsorakoztató mezőnyben a délelőtti előfutam alkalmával 5. helyen zárt, míg délután a reményfutamban a 4. helyen evezett célba, ezzel sajnos nem jutott be a legjobb 12-be. Szombaton a C-döntőben a 13–18. helyért küzdenek majd.

Nem sikerült jobban a férfi könnyűsúlyú kétpárevezős egységnek, a világ- és Európa-bajnok Varga Tamás és a világkupa-győztes, világbajnoki bronzérmes Galambos Péter duónak az idei első világkupa-küzdelem, ugyanis a legnépesebb mezőnyben, ahol 35 egység állt rajthoz, az előfutambeli nagyszerű 2. hely után – amely összetettben a legjobb 8. időt jelentette a délutáni küzdelmek alkalmával – a negyeddöntőjükben az 5. helyen értek célba, így szombaton a D-döntőben a 19–24. helyért csatáznak majd.

Legfrissebb hírek

Evezés: eredményes nyarat zárt a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.08.20. 19:40

Evezés: négy versenyző kisajátította a döntőket a beach sprint ob-n

Egyéb egyéni
2025.08.17. 21:24

Evezés: Kup az U19-es Eb-ezüst után a vb-dobogóhoz is közel állt

Utánpótlássport
2025.08.13. 09:00

Evezés: negyedik lett az U19-es vb-n a fiú egy- és a leány kétpár

Utánpótlássport
2025.08.10. 15:54

Evezés: hét magyar fiatallal a mezőnyben indul az U19-es vb

Utánpótlássport
2025.08.05. 18:59

Evezés: Szigeti Ferenc 12. lett egypárban az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.27. 16:27

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.07.26. 19:20

Evezés: kilenc magyar fiatallal kezdődik az U23-as világbajnokság

Utánpótlássport
2025.07.22. 18:30
Ezek is érdekelhetik