Gyász: 88 éves korában elhunyt a kiváló sporttudós, Nádori László

mob.hu/NSO mob.hu/NSOmob.hu/NSO mob.hu/NSO
Vágólapra másolva!
2011.04.19. 18:36
Címkék
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Nádori László professzor, a magyar sportélet kiemelkedő személyisége, a biológiai tudományok doktora.

A magyar sporttudomány legkiválóbb képviselőjét vesztette el halálával.

Nádori László 1923-ban született, testnevelő tanári és labdarúgó edzői diplomáját a második világháború utáni hadifogságból hazatérve, 1950-ben szerezte meg. Az állami sportvezetés módszertani munkatársaként már az 1952-es olimpiai előtt is meghatározó szerepet játszott a 16 aranyérmet szerző magyar ötkarikás csapat sikeres felkészítésében. Négy év múlva, Melbourne-ben már a magyar csapat helyettes vezetője volt. Később, néhány hónapos amerikai tartózkodás után hazatért, és néhány éven át testnevelő tanárként dolgozott.

Az 1960-as római olimpia után lett a Testnevelési Tudományos Kutató Intézet munkatársa, majd igazgatója, később a TF egyetemi tanára, rektor-helyettese is volt.

A Magyar Olimpiai Bizottság függetlenségének visszanyerése után négy cikluson át tagja volt a testület elnökségének, vezette a tudományos-szakmai bizottságot. A rendszerváltás utáni szabad választások során előbb 1990-ben, majd 1994-ben az SZDSZ országgyűlési képviselőjévé választották, több bizottságban tevékenykedett, a sport albizottság vezetője volt. Alapítója, majd főtitkára, később alelnöke az Európai Sportpszichológiai Társaságnak, elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének, és vezette a Magyar Sportszövetséget is.

Élete utolsó éveit Tapolcán töltötte, vendégelőadója volt a Pécsi Tudományegyetemnek, s januárban 88. születésnapja idején még utolsó könyvén dolgozott.

Gazdag, rendkívül tartalmas életútja elismeréseként több magas kitüntetésben részesült, a Philippe Noel-Baker-díjat is elnyerte. Tankönyvek, szakkönyvek szerzője, mintegy 150 hazai és 80 külföldi publikációja jelent meg.

Nádor László temetéséről később intézkednek.

Legfrissebb hírek

Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

Labdarúgó NB II
8 perce

Piros Zsombor másfél hónap után nyert meccset

Tenisz
8 perce

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
12 perce

Videó: ollózós góllal sokkolta a csákváriakat a szentlőrinci támadó

Labdarúgó NB II
23 perce

Három aranyat nyert egy napon – Keleti Ágnes-sorozat, 4. rész

Képes Sport
27 perce

Válogatott meghívót kapott a Kecskemét remek formában lévő támadója

Labdarúgó NB I
54 perce

La Liga: április elején pótolhatják a hétfő este elmaradt bajnokit – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Cristiano Ronaldo, az állítólagos korbácsolás és a fizikai probléma

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik