Torna: előbb 1985-ben, majd 1989-ben született a bajnok; Észak-Korea nem indulhat a vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.14. 17:08
Észak-Korea tornászai nem vehetnek részt a szombaton kezdődő rotterdami világbajnokságon, miután a nemzetközi szövetség (FIG) elutasította a küldöttség fellebbezését. Az észak-koreaiak korábban hamis papírokkal próbáltak versenyzőt indítani különféle viadalokon.

A FIG egy hete függesztette fel ideiglenesen harminc napra az észak-koreai szövetség versenyzési engedélyét, mivel Hong Szu Jongot az elmúlt években különböző születési dátumokkal nevezték a világversenyekre.

A 2007-es vb-n ugrásban ezüstérmes tornásznőt a 2004-es athéni olimpia óta három különböző születési dátummal jelentették be. Hong először 1985. március 9-én született, a 2007-es vb alatt már 1986. március 9. volt ez a dátum, az idei vb indulói listáján pedig 1989. március 9. szerepelt a neve mellett.

Az ügyet némiképp bonyolítja, hogy Hong nővére, a pekingi játékokon ugrásban aranyérmes Hong Un Jong szintén 1989. március 9-én született.

Legfrissebb hírek

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18

Folytatódik a „csata”: elkezdődött a szombathelyi Challenge vk-viadal

Torna
2025.09.26. 22:14

Torna: tisztul a kép a vb-t illetően

Egyéb egyéni
2025.09.21. 16:26

Torna csb: a Honvéd és a Dunaújváros megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.09.20. 21:23

Molnár Botond ötödik lett talajon a párizsi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.09.15. 08:52

Hatvanéves Borkai Zsolt, Szöul olimpiai bajnoka

Torna
2025.08.31. 07:18

Jordanov Zoltán: Visszatérni a gyökerekhez

Utánpótlássport
2025.08.29. 18:38
Ezek is érdekelhetik