Érem reményében utazik Moszkvába a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2010.09.04. 11:19
null
Bácsi Pétertől (balra) nem lenne meglepetés az érmes helyezés (Fotó: Action Images)
A tavalyi világbajnok Kiss Balázs nélkül, mégis az éremszerzés reményében utazik a hétfőn kezdődő moszkvai vb-re a magyar birkózóválogatott. A 11 fős csapat nagy részét a kötöttfogású szakág képviselői teszik ki. A világbajnokság éppen ennek a szakágnak a küzdelmeivel indul hétfőn.

Struhács György szövetségi kapitány a doppingvétsége miatt egyéves eltiltását töltő Kiss mellett az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltánra sem számíthat, ennek ellenére maradtak olyanok a csapatában, akik képesek az elvárt dobogós hely megszerzésére.

„Módos Péter, Lőrincz Tamás és Bácsi Péter az a három versenyző, akikben nagyon bízom, különösen utóbbi birkózott nagyszerűen az elmúlt időszakban – nyilatkozta az MTI-nek a szövetségi kapitány. – Ők hárman még nehezebb sorsolással is messzire juthatnak, de persze azért nem mindegy, hogy milyen ágra kerülnek, ám mostanra mindannyian tapasztalt versenyzőkké váltak, s hiszem, hogy ki tudják magukból hozni, ami bennük van."

Az idei Európa-bajnokságon mindhárman bronzéremig jutottak, a júliusi bakui Golden Grand Prix-döntőben pedig Módos és Bácsi is „végigverte a világot", így a kapitány bizakodása nem megalapozatlan. Struhács ugyanakkor a másik három birkózójában is bízik:

„Deák Bárdos Misi elnyűhetetlen, s ugyan már nem képes mindenkit legyőzni, azért mindig hozza magát, Bakuban is bronzérmes volt, s egy jó sorsolással most is sokra viheti. Németh Iván szintén nagyon jó formában van. Ő még fiatal, s korábban egy nagyon súlyos sérülésen is átesett, ennek ellenére jó lehet, igaz, egy kicsit féltem még a sorozatterheléstől. Dajka Zsolt beugróként utazik, és nem is készült velünk végig, de azért nem fog szégyent vallani."

A nőknél immár „hagyományosan" kis létszámú magyar együttes utazik, ugyanakkor Vatai László szakvezető szerint a két vb-szereplő lány igazán ütőképes csapatot alkot. Sastin Marianna évről évre szinte minden világversenyen jó eredményt ér el, és – tavalyi Eb-ezüstjével – Szabó Emese is bizonyított már.

„Mariannának eltört a füle a svédországi edzőtáborozás végén, de egyébként mindkét lány jó állapotban várja a világbajnokságot – mondta Vatai László. – Sastin közepes sorsolással is dobogóra érhet, és Emesétől is jó szereplést remélek."

Sastin és Szabó egyaránt csütörtökön lép szőnyegre.

A világbajnokságot a szabadfogásúak zárják, s a mezőnyben három magyar lesz érdekelt, az egyaránt szombathelyi Hatos Gábor, Veréb István és Ligeti Dániel.

Közülük egyértelműen a tapasztalt Hatostól remélhető a legjobb szereplés, amely legalább egy pontszerző hely elérését jelentené, ugyanakkor akár a dobogós produkció sem okozna meglepetést.

„A három fiú közül egyértelműen Hatos az, aki a mezőny elején végezhet, s ezt nemcsak kincstári optimizmus mondatja velem, hanem az elmúlt időszak viadalain tapasztaltak is. Négy nagyon nívós tornán szerepelt, ezeken 17 meccséből 14-et megnyert, s közben kiváló versenyzőket is legyőzött – nyilatkozta Gulyás István, a szabadfogásúak kapitánya. – A másik két fiú még nagyon fiatal, ám ők is egyre jobb formát mutatnak, s azt várom most tőlük, hogy tovább bontogassák szárnyaikat a világbajnokságon. Ám egyáltalán nem lepődnék meg, ha pontszerző helyen tudnának végezni."

Veréb István (84 kiló) jövő szombaton, Hatos Gábor (74) és Ligeti Dániel (120) pedig vasárnap lesz érdekelt.

Legfrissebb hírek

Birkózás: megkapta tízéves ezüstérmeit Papp Bertalan

Birkózás
16 perce

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
1 órája

Birkózás: Végh Richárd nagy álma a következő olimpia

Birkózás
Tegnap, 8:59

Orosz–amerikai birkózótalálkozó lehet júliusban

Birkózás
2025.05.03. 14:00

Tudta, mi az élet sója: 125 éve született Keresztes Lajos

Népsport
2025.04.30. 10:32

Szilvássy: Ha döntőbe jutok, ígérem, nyerek

Birkózás
2025.04.25. 11:12

Százéves a BVSC birkózószakosztálya, Székely Pálról nevezték el a termüket

Birkózás
2025.04.23. 16:56

Birkózók is csatlakoztak a szemétszedő akcióhoz

Birkózás
2025.04.21. 17:55
Ezek is érdekelhetik