Íjász-vb: Visegrádra jönnek a világ legjobbjai

Vágólapra másolva!
2010.06.18. 19:20
Címkék
Júliusban Magyarországra érkeznek a világ legjobb íjászai, 13-a és 18-a között Visegrád ad otthont ugyanis a 2010-es terepíjász-világbajnokságnak, amely – a hírek szerint – minden idők legnagyobb vb-je lesz a sportágban.

A Magyar Íjászszövetség az előkészületi munkálatokat illetően meg is adja a módját: exkluzív helyszínt választottak, és hamarosan megkezdődik a pályák építése.

A selejtezőket és az elődöntőket nehéz terepen, a Nemzeti Parkban rendezik meg, míg a döntőknek a nézők és a média számára látványos, középkori hangulatú királyi palota fog otthont adni. A vb-t olimpiai-, csigás és csupaszíj kategóriában rendezik meg. Népes magyar válogatottnak szurkolhatunk, hiszen összesen 30 magyar indul.

Vánky Sebastian, a Magyar Íjászszövetség elnöke elmondta, hogy az előzetes nevezések alapján elég nagy indulói létszámra lehet számítani. „Eddig 30 ország jelezte részvételét, ez azt jelenti, hogy körülbelül 300 íjász érkezik majd Visegrádra. Mindhárom kategóriában van magyar éremesély, így érdemes lesz a helyszínen szurkolni a magyaroknak” – mondta az elnök.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik