Birkózás: a szövetség reagált a Liga bírálataira a doppingüggyel kapcsolatban

Vágólapra másolva!
2010.05.11. 20:21
Maróthy István szakmai alelnök kezdeményezésére összehívták a Birkózószövetség intézőbizottságát. A szerdai ülés fő feladata az lesz, hogy a tagszervezetek részletes és valós tájékoztatást kapjanak a doppingügyről, illetve annak utózöngéiről. Mint ismert, a baki Európa-bajnokságra még elutazott, de szőnyegre már nem léphetett a kötöttfogás 96 kg-os súlycsoportjának világbajnoka, Kiss Balázs, aki fennakadt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) március 19-én Budapesten elvégzett ellenőrzésén. A Magyar Birkózó Szövetség az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe, a dokumentumot szöveghűen közöljük.

Maróthy kifejtette: „Maga az ügy azért is fájdalmas mindnyájunk számára, mert Kiss Balázs inkább hibázott, semmint bűnös lenne. Mi mellette állunk. De van a sportágban egy gátlástalan érdekszövetség, amelyik ebből a sajnálatos esetből is tőkét akar kovácsolni. Teljesen indokolatlanul támadják Hegedüs Csaba elnököt. Nem őt akarom megvédeni, mert ezt ő maga hitelesen megteszi. Én a szövetség, tágabb értelemben: a sportág kárára elkövetett, beláthatatlan következményekkel járó felelőtlenségnek szeretnék gátat vetni azzal, hogy alapos, hiteles, tényekkel alátámasztott állásfoglalást teszünk közzé. "Maróthy kifejtette: „Maga az ügy azért is fájdalmas mindnyájunk számára, mert Kiss Balázs inkább hibázott, semmint bűnös lenne. Mi mellette állunk. De van a sportágban egy gátlástalan érdekszövetség, amelyik ebből a sajnálatos esetből is tőkét akar kovácsolni. Teljesen indokolatlanul támadják Hegedüs Csaba elnököt. Nem őt akarom megvédeni, mert ezt ő maga hitelesen megteszi. Én a szövetség, tágabb értelemben: a sportág kárára elkövetett, beláthatatlan következményekkel járó felelőtlenségnek szeretnék gátat vetni azzal, hogy alapos, hiteles, tényekkel alátámasztott állásfoglalást teszünk közzé. "

Arra a kérdésre, mihez kezdene a szövetséget és annak elnökét folyamatosan támadó Ligával, azt válaszolta: „Nincs semmi dolgunk ezzel a csoportosulással, mert nem tagja a szövetségnek."

A helyzet fonákját mi sem jelzi jobban, mint hogy Kiss Balázs a BVSC-Dega versenyzője és Takács Ferenc a klub edzője (aki nem mellesleg a kötöttfogású válogatott „pályaedzője" és a világbajnok személyi trénere is) egybehangzóan úgy nyilatkozott: nem érti a Ligát, miért támadja a sportorvosi ellátást, amikor pedig az a nehézségek ellenére is rendben működik. Ugyanakkor Tóth István, a BVSC-Dega birkózóklub-igazgatója – a Liga egyik hangadójaként – figyelmen kívül hagyja a saját embereinek a véleményét.

Szekeres István

A Magyar Birkózó Liga közleményét itt olvashatja.

Legfrissebb hírek

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33

Losonczi óriási küzdelemben kikapott az iránitól a vb-elődöntőben, bronzmeccses

Birkózás
2025.09.20. 17:41
Ezek is érdekelhetik