Sportlövészet: Igaly Diána az idei évben sem versenyez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.04.02. 13:32
Igaly Diána, Athén skeetlövő olimpiai bajnoka lőtér- és egészségügyi gondjai miatt – a tavalyi évhez hasonlóan – az idén sem versenyez, de bízik benne, hogy 2011-től minden feltétel adva lesz a nyugodt, eredményes munkához.
„Visszavonultam erre az évre – nyilatkozta az MTI-nek az ötkarikás arany- (2004, Athén) és bronzérme (2000, Sydney) mellett két világbajnoki győzelemmel is büszkélkedő koronglövő. – A lőtér ügye még mindig függőben van, s ugyan van már egy konkrét terület, amelyet kinéztünk, s biztatóak az azzal kapcsolatos tárgyalások, sajnos még mindig nem sikerült véglegesen rendezni a kérdést. Az elmúlt évek nagyon megterhelőek voltak, rengeteg volt a nyomás, a stressz rajtam, és ezt az egészségem bánta. Nincs komoly baj, de most szükségem van egy nyugodt évre, hogy minden szempontból rendbe jöjjek.”A 45 éves sportlövő sem a lőtér még mindig rendezetlen ügyével, sem az egészségi állapotával kapcsolatban nem akart részletekbe bocsátkozni, azt ugyanakkor jelezte, hogy teljesen nem szakad el idén sem a lövészettől.„Tudok tréningezni Tatabányán, s most, hogy itt a jó idő, Sarlóspusztára is el tudok majd menni, azaz edzegetek, azonban azt nem merném állítani, hogy Londonban ott leszek majd az olimpián. Peking előtt éppen elég zaklatott volt a felkészülésem, nekem ez újra nem fér bele, s ha minden meg is oldódik az idén, lehet, hogy kevés lesz már az idő a 2012-es játékokig” – vázolta a kilátásait a bajnoknő.A magyar sportlövészet hetedik olimpiai aranyát megszerző Igaly hosszabb távra tekint, s akkor sem esik kétségbe, ha két év múlva lemarad a legnagyobb versenyről. „Az én sportágam nem korfüggő, ezért azt gondolom, hogy ha a londonira nem is, az azt követő ötkarikás játékokra fel tudok majd készülni rendesen.”
Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: Európa-csúccsal kezdett, majd negyedik lett a pisztolytrió

Egyéb egyéni
16 órája

Sportlövészet: Major Veronika döntős, a női csapat bronzérmes az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 12:43

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
2025.07.26. 14:50

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
2025.07.26. 13:55

Puska, pisztoly és korong Eb: Péni negyedikként a nyolcas döntőben

Egyéb egyéni
2025.07.26. 11:41

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.12. 19:11

Péni István országos csúcsot lőtt a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.11. 14:46

Fábián Sára Ráhel győzött légpisztolyban a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.10. 17:39
Ezek is érdekelhetik