Jakab János a BL-győztesnél folytatja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.04.20. 17:36
null
Jakab János hatalmas lehetőséghez jutott (Fotó: Mirkó István)
A Bajnokok Ligája-győztes Borussia Düsseldorfban folytatja pályafutását Jakab János magyar válogatott asztaliteniszező a következő idényben.

A német klub kedden jelentette be a 2004-ben junior Európa-bajnok, 23 éves magyar sportoló szerződtetését, aki egyéves megállapodást kötött az egyesülettel.

„A szponzorom segítségével sikerült megkaparintani ezt a lehetőséget – árulta el az MTI érdeklődésére Jakab. – A Butterfly képviselőjének közbenjárása után ajánlott szerződést a Düsseldorf, ami számomra hatalmas jelentőséggel bír. Az előrelépéshez, a fejlődéshez ugyanis nagyon fontos, hogy olyan játékosokkal edzhessek mindennap, akik jobbak nálam."

Jakab hozzátette, hogy az együttes kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes tagja, Timo Boll csak a legfontosabb mérkőzéseken játszik majd, a Borussiának éppen ezért szüksége volt egy fiatal csapattagra, aki mindig bevethető.

„Vasárnap már elutazom Düsseldorfba egy rövid edzőtáborozásra, a továbbiakról pedig majd ott a helyszínen beszélünk a vezetőkkel" – mondta.

A világranglista 81. helyezettje a szezon végén visszavonuló holland Trinko Keen helyére érkezik a német rekordbajnokhoz, s Boll, valamint Patrick Baum és Christian Süss mögött a Borussia negyedik számú versenyzője lesz.

Legfrissebb hírek

Március és április végén negyeddöntőzik a Budaörs az asztalitenisz Ek-ban

Egyéb egyéni
4 órája

Asztalitenisz: Póta Georgina az Európa Top 16 nyolcaddöntőjében búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.02.21. 13:30

Asztalitenisz: Póta Georgina a román Samara ellen játssza az Európa Top 16 nyolcaddöntőjét

Egyéb egyéni
2025.02.20. 20:32

Asztalitenisz: Jónyer és a Jónyer, Gergely páros ötven évvel ezelőtti vb-aranyát ünnepelték

Egyéb egyéni
2025.02.19. 16:34

Népsport: két aranyat nyertünk, egyről önként lemondtunk

Népsport
2025.02.13. 11:14

Adományokból élő világverő magyarok

Népsport
2025.02.08. 13:39

Asztalitenisz: Póta a selejtező második körében búcsúzott a Grand Smashtől

Egyéb egyéni
2025.02.01. 09:01

Asztalitenisz csapat Eb: teljessé vált a mezőny

Egyéb egyéni
2025.01.28. 10:21
Ezek is érdekelhetik