Birkózás: nincs magyar döntős a Magyar Arany Nagydíj 1. napján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.06. 13:27
A tizenegy hazai induló közül senkinek sem sikerült döntőbe jutnia, s egyedül a 120 kg-os Deák Bárdos Mihály léphet szőnyegre (a harmadik helyért) az esti éremcsaták során a szombathelyi kötöttfogású birkózó Magyar Arany Nagydíj első napján, szombaton.

A nagyon erős, többek között az orosz legjobbakat is felvonultató viadal nyitó napján a 60, 74, 84 és 120 kg-osok küzdelmeit rendezik, s összesen 107 versenyző lépett szőnyegre, azaz a 74 és a 84 kilósok mezőnyében többeknek selejtezniük kellett a 32 közé jutásért.

Magyar szempontból a legjobb teljesítményt a 2008-as Európa-bajnok Bácsi Péter nyújtotta, aki előbb a nyolcaddöntőbe kerülésért a dél-koreai Kim Dzsin Heokot, majd a következő körben a kazah Bajan Bajahmetovot győzte látványos dobásokkal, magabiztosan. Az elődöntőért aztán az orosz Alekszej Ivanov következett, akivel nem bírt. Az első menet eredménytelen másfél perce után nem tudott akciót csinálni riválisán, így 1–0-val ellenfeléé lett a menet, majd a második két perc hasonlóan akciómentes álló küzdelmét követően hiába állt fel szépen térdelőhelyzetéből, figyelmetlenül kilépett a szőnyegről, így a szakaszt és a meccset is elbukta.

Az FTC kiválósága a vigaszágon sem folytathatja, mert legyőzője az elődöntőben kikapott a szintén orosz Emil Szarafegyinovtól.

A többiek közül Deák Bárdos Mihály (120 kg) és Komáromi Ede (60 kg) ugyancsak a negyeddöntőben vérzett el; előbbi a bolgár Ivanov legyőzése után a török Riza Kayaalptól, utóbbi pedig a fehérorosz Kajarszki elleni sikert követően a norvég Stig Andre Bergétől kapott ki. Miután Kayaalp fináléba jutott, az ötszörös vb-második diósgyőri nehézsúlyú a bronzmeccsen bizonyíthat este. A harmadik helyért az ukrán Olekszandr Cserneckivel csatázik majd.

A többi magyarnak, így az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltánnak (84 kg) nem sikerült a nyolc közé verekednie magát, s a vigaszágon sem folytathatják.

„Nagyjából ezt lehetett várni, sőt Bácsi Peti még többet is nyújtott, mint azt sérült bokája alapján várni lehetett tőle. Sajnos e sérülés miatt épp azt nem nagyon tudja csinálni, amit a legjobban tud: az akciókat" – foglalta össze röviden a délelőtt látottakat Struhács György szövetségi kapitány.

A szombati bronzmeccsek és finálék 18 órakor kezdődnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik