Fallabda: rekordlétszámú mezőny az ob-n, Krajcsák országos turnéja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.02.12. 15:49
Címkék
Rekordlétszámú mezőny, 95 versenyző indul a fallabdázók idei országos bajnokságán, amelynek selejtezőit jövő szombaton rendezik meg, míg a főtábla küzdelmeire március 6-án és 7-én kerül sor.

A sajtóbeszélgetéssel egybekötött pénteki sorsoláson kiderült, hogy a férfiak mezőnyében 74-en, míg a nőknél 21-en lépnek majd pályára. A férfiaknál a toronymagas favorit természetesen a sorozatban hetedik elsőségére készülő Krajcsák Márk, míg a nőknél Kecse-Nagy Helga az első számú kiemelt.

„Közel tízszázalékos a növekedés tavalyhoz képest, néhány éven belül pedig az a célunk, hogy kétszáznál is többen vegyenek részt az országos bajnokságon" – nyilatkozta az MTI-nek Szőcs István, a Magyar Fallabdaszövetség elnöke a versenynek otthon adó Griff Squash Clubban.

Szőcs hozzátette: első ízben – várhatóan májusban – a Magyar Kupát is megrendezik a sportágban.

A 2004 óta „verhetetlen" Krajcsák az ob mellett most egy másik „munkájára" is koncentrál, mivel néhány kollégájával együtt hamarosan országjáró turnéra indul, ezzel is népszerűsítendő a sportágat.

„Márciusban kezdünk, és huszonöt-harminc városba látogatunk el, ahol bemutató mérkőzéseket játszunk. Szeretnénk, ha a fiatalok megismernék a squasht; a célunk, hogy legalább ezer gyerekkel találkozzunk majd" – mondta a világranglista 47. helyén álló versenyző.

A 26 esztendős Krajcsák szerint az egyik legfontosabb dolog, hogy valaki minél fiatalabb korban elkezdje a sportágat, s önmagát szerencsésnek nevezte, amiért már kilencévesen ütőt ragadhatott.

Egyéni céljairól elmondta: rövid távon egyelőre szeretné beverekedni magát a világ legjobb 30 játékosa közé, hosszú távon pedig a húsz közé kerülés a cél.

Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Chukwu Hannah a 10., Farkas Balázs az 5. helyen végzett

Egyéb egyéni
2025.08.23. 14:04

Fallabda Eb: Farkas Balázs az ötödik helyért játszhat

Egyéb egyéni
2025.08.22. 15:56

Fallabda Eb: Farkas Balázs nagy csatában maradt le az elődöntőről

Egyéb egyéni
2025.08.21. 20:42

Fallabda Eb: Chukwu Hannah kikapott a nyolcaddöntőben, Farkas Balázs negyeddöntős

Egyéb egyéni
2025.08.21. 11:43

Fallabda Eb: Csókási Gabriella kikapott, Simon Dániel és Chukwu Hannah továbbjutott

Egyéb egyéni
2025.08.20. 15:26

Világjátékok: ezüstérmes a fallabdázó Farkas Balázs

Egyéb egyéni
2025.08.12. 14:44

Világjátékok: döntős a fallabdázó Farkas Balázs

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:25

Világjátékok: elődöntős a fallabdázó Farkas Balázs

Egyéb egyéni
2025.08.10. 15:42
Ezek is érdekelhetik