Birkózás: a liga tagjai Ritter Árpád elnökké választása mellett protestáltak

Vágólapra másolva!
2010.01.15. 14:38
Pénteken ülést tartott a Magyar Birkózóliga, és a jelenlévők egy emberként sorakoztak fel Ritter Árpád mögött, aki a jövő szombati közgyűlésen csatába indul az elnöki posztért.

A mai megbeszélésen közel ötven birkózó vett részt, köztük a múlt és a jelen több kiválósága. Néhányan közülük fel is szólaltak, s ők kivétel nélkül mind Ritter mellett tették le a voksukat a szövetségben 1992 óta elnöklő Hegedüs Csabával szemben, aki több felszólalónak edzője, szövetségi kapitánya volt annak idején.

Az ülésen Polyák Imre, Varga János és Növényi Norbert személyében olimpiai bajnokok protestáltak Ritter megválasztása mellett, de fenntartások nélkül csatlakozott hozzájuk ötkarikás ezüstérmesként Komáromi Tibor és Bárdosi Sándor is. Az érvek között az szerepelt, hogy a sportágnak feltétlenül megújulásra van szüksége, hiszen az eredmények, valamint az utánpótlás helyzete ezt indokolttá teszik.

A megbeszélésen ott volt többek között Tóth István, Kovács István, Rácz Lajos világbajnok, vagy éppen a jelent képviselve Aubéli Ottó, világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes.

Legfrissebb hírek

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05

Losonczi, Szabados és Vitek ezüstérmes az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2025.07.19. 20:18

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
2025.07.18. 19:57
Ezek is érdekelhetik