Egy Madár nem csinált nyarat

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.12.30. 17:26
null
Erdei bravúrosan teljesített idén (Fotó: Hegedűs Gábor)
Címkék
Rég, illetve sohasem látott sikerekben, örömökben gazdag évet zár a magyar sport. A felejthetetlen eredmények mellett azonban több tragédia és a megkerülhetetlen bundaügy is beárnyékolta az esztendőt. A Nemzeti Sport Online december 30-ig naponta jelentkező, kilencrészes sorozatban, időrendben haladva, szubjektív írásokban idézi fel a mögöttünk hagyott év legfontosabb magyar vonatkozású történéseit: „2009, ahogy mi láttuk..." Sorozatunk kilencedik, záró részében az úgymond klasszikus profi sportokban (motorsport, tenisz, ökölvívás) elért magyar eredményekkel foglalkozunk.

Ha az egyéninek nevezett sportágakat vizsgáljuk, idén nem sok babér termett a magyaroknak. Mielőtt legyintenénk az összképre, nem árt megjegyezni, az ún. profi sportokról van szó. Motorsport, tenisz, ökölvívás – az egész világon magasan jegyzik ezeket. Talmácsi Gábor, Czink Melinda, Szávay Ágnes, Erdei Zsolt, Balzsay Károly és Bedák Zsolt. Ha azt vesszük, hogy tavaly ilyenkor Szávay, Talma és Erdei neve mellé még csupán az interkontinentális bajnok Balzsay Károly neve kívánkozott oda, akkor ez a félig telt pohár tipikus esete. Ha azonban azt nézzük, hogy Talma idén vergődött, Szávay – nem túl bravúros szófordulattal élve – önmagát kereste, Balzsay pedig elvesztette a világbajnoki címet, s a trónra visszavezető lépcső első grádicsán elbotlott, akkor mindenképpen árnyaltabb az összkép.

Talmácsi a 250-es géposztályban mindössze három futamot ment, aztán összerúgta a port a Jorge Martínez vezette Aspar-istálló fiókcsapata, a Balatonring Team vezetőségével. A hivatalos indok a médiajogok gyűjtőnév alá rendelte az összekülönbözés okát, magyarán sok pénzről volt szó. Valljuk be, Talma ebből rosszul jött ki, s elsősorban szakmailag. Noha a Scot Racing együttesével a királykategóriába igazolt, a MotoGP óriási ugrás – nemcsak a 28 éves magyarnak, hanem mindenkinek. A 800 köbcentis, négyütemű jószágot nem is sikerült megzaboláznia, Talmácsi a sorozat 17. helyén végzett. Ha a mai világban oly fontos kommunikáció oldaláról nézzük a dolgot, akkor a visszaesés magyarázható a kategóriaváltással, de már nem lehet mindent a „tapadásra, kigyorsításra, beállításokra” visszavezetni. Jövőre Talma a 250-eseket felváltó Moto2 osztályban (600 köbcentis négyütemű géppel) indul, csapata pedig a Speedup lesz. A nagy kérdés az, hogy a magyar motoros a 125 köbcentihez képest a királykategóriához közelebb álló Moto2-ben a MotoGP-ben elért eredményeit hozza-e megint, avagy vissza tud-e kacsintani világbajnok önmagára.

Szávay Ágnes fogadkozott, aztán az év Czink Melindáé lett. A 2007-es esztendőt Szávay a 20. helyen zárta – év közben volt 13. is –, 2008-ban a 25.-en, jelenleg meg 39. Pályafutásának tendenciáját jól jellemzik ezek a számok, s a nagy dérrel-dúrral beharangozott edzőváltás (Karl-Heinz Wetter) sem hozta meg a várt eredményt, igaz, Áginak voltak felvillanásai: nyolcaddöntő a Roland Garroson, tornagyőzelem a budapesti versenyen. Idén 24 győzelem mellett 23 vereséget számlált. Ám a legjobb, amit a legutóbbi idényben Szávayról írhatunk, az az, hogy még mindig csak 21 éves. Ami a kommunikációt illeti: ha nem lennénk tisztában a részletekkel, akár észre sem vennénk, hogy visszaesett...

Csak a bennfentesek ismerték a 27 éves Czink Melinda nevét. Ennek két oka is volt. Linda az év nagy részét Amerikában tölti, másrészt nem a keze vitte az elitbe: a tavaly még a 103. helyen posztoló teniszezőt hallatlan akaratereje, szorgalma, szívóssága – s talán kicsit a dac is – repítette a a 37. helyig. Pályafutásában látszólag epizód, ám amikor még itthon, az Idomban teniszezett, Kisantal Péter edző csoportjába olyanok jártak, akiknek labdaérzéke a legkevésbé sem volt virtuóznak mondható, távol álltak a zsonglőröktől. Melinda bebizonyította, hogy az akaraterő és a kitartás, ha nem is pótol mindent, de legalább kárpótol... Győzelem/vereség mutatója: 32/28. Első WTA-tornáját 2009-ben Québecben nyerte meg, s noha a magyar szövetséggel nem felhőtlen a viszonya, nem zárható ki, hogy legyen egy erős Fed-kupa-csapatunk. Czink a kommunikáció terén is sokat javult: korábban – a távolságnak is köszönhetően – nehezebb volt vele tartani a kontaktust, novemberi hazatérése során viszont tisztázta ezt a kérdést. Az már a teniszező természetéből fakad, hogy szereti maga körül a csendet.             

Az elitsportok elitjében a profi bunyóban szerepel a legtöbb magyar. Igaz, tavaly ilyenkor még azt írhattuk, hogy az interkontinentális bajnok Balzsay Károly januárban Gyenyisz Inkin ellen bokszol a Bokszvilágszervezet (WBO) nagyközépsúlyú vb-címéért, most pedig azt kell megemlítenünk, hogy decemberben (is) kikapott. Tavaly januárban Magdeburgban Karesz pontozással győzött, majd áprilisban Krefeldben megvédte a címét, majd augusztusban következett a hideg zuhany: vereség az orosz születésű némettől, Robert Stieglitztől a budapesti gálán – ráadásul technikai K. O.-val a 11. menetben. S hogy mindez ne legyen elég, Balzsay nem tudott belekapaszkodni az Universum felkínálta lehetőségbe, és Eduard Gutknechttől is kikapott a WBO interkontinentális övéért vívott meccsen.

Négy, 12 menetes összecsapásra egy évben nehéz felkészülni, Karesz boksza ráadásul „matt" lett. Helyzete első látásra kilátástalan. Klubja nem őt menedzseli, ám erre a szituációra mondják: annyira rossz, hogy az már jó – már ha Karesz nem hagyja abba a bunyót. Most jó fél év pihenő kellene, aztán az új edzővel, Michael Timm-mel meg lehetne próbálni. Új tréner, új seprő, hátha jól seper. S még valami: tavaly ilyenkor arról álmodoztunk, Balzsay januárban világbajnok lesz, ehhez képest nem kellett egy esztendő ahhoz, hogy megfosszák a címétől. A profi boksz forgatagában Stieglitz és Gutknecht is eltűnhet, akár mindketten egy éven belül. Más kérdés, hogy Karesznek nehéz feldolgozni a jelenlegi helyzetet.

Bedák Zsolt viszont minden várakozást felülmúlt. Kispehelysúlyban márciusban a WBO Európa-bajnoka lett, augusztusban megvédte az övét, decemberben pedig a Fülöp-szigeteki Ramie Laput 7. menetes kiütésével a WBO interkontinentális bajnoka. Veretlenül 15 meccsen túl. Ha fanyalgunk, ennek csak a harmada K. O. vagy T. K. O. Ha nem fanyalgunk, akkor viszont leszögezhetjük, ebben a kategóriában Juan Manuel López, Rafael Márquez, Celestino Caballero, Israel Vázquez neve fémjelzi a mezőnyt. Hogy Bedák „ágán", a WBO-nál maradjunk, ott a Puerto Ricó-i López a menő – 89 százalékos K. O.-rátával.

Erdei Zsolt megcselekedte, amit megkövetelt a haza. Januárban már a mérlegelésnél megvédte a vb-trónját, mert az ukrán Jurij Barasjan átesett a súlyhatáron, aztán Madár és klubja között verbális csata kezdődött, pontosabban folytatódott. Erdei azzal válaszolt, amivel egy bunyósnak kell: az ökleivel. Az Universum egy cirkálósúlyú címmérkőzésben látta a legnagyobb üzletet, sőt talán Madár elparentálását is, de a magyar – lemondva a félnehézsúlyú vb-övéről – a Bokszvilágtanács (WBC) koronájáért legyőzte az olasz Giacobbe Fragomenit. A következő meccsen a hivatalos kihívó ellen kellene ringbe lépnie, ám gyanítjuk, a megfogalmazás feltételes módban pontos. Madár ugyanis nem szeretné hülyére üttetni magát nála egy számmal nagyobb bokszolókkal. Sikerére a világsajtó is felfigyelt, leginkább abban a felvetésben, hogy ki is ez a veretlen bokszoló, aki két súlycsoportban is világbajnok lett. Erre mondta Madár, hogy köszöni az érdeklődést, de kicsit előbb kellett volna, mert jövőre 36 éves lesz...

 2009, AHOGY MI LÁTTUK
„Mindig a legjobbak mennek el”  – Emlékezés Marian Cozmára és Ocskay Gáborra
Svájcban jártak, mesterségük címere  – A magyar jégkorong-válogatott A-csoportos részvétele
Amikor a Beton LENdületbe jön  – A csapatsportok terén elért legnagyobb magyar sikerek
Nyolc aranyérem – és ami mögötte van…  – Az olimpiai sportágakban elért sikerek
12 meccsre mindenki Loki-drukker lett  – A Debreceni VSC Bajnokok Ligája szereplése
A Koeman-csapat tündöklése és bukása  – A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn nyújtott teljesítménye
„Ti vagytok a fény az alagút végén" – Az U20-as labdarúgó-válogatottunk remeklése
 Ha elmondod, letagadom – A magyar futballt (is) felkavaró bundabotrány
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik