- Laurencz László (1983–1984)
- Csík János (1988–1989)
- Vass Sándor (1990–1991)
- Kovács László (1999)
- Kovács Ferenc (1999)
- Gyurka János (2001–2002)
Sorozatunk első két részében rávilágítottunk, hogy rengeteg magyar szakember dolgozik szerte a világon, nemegyszer magyar versenyzők ellen készítve fel tanítványaikat. A brain drain, az agyelszívás a sportban is ismert fogalom, és a csapatsportok sem kivételek.

Fotó: Mirkó István (archív)
Kovács Péter Törökországban is sikeresen dolgozik

Fotó: Mirkó István (archív)
Kovács Péter Törökországban is sikeresen dolgozik
Eredménykovács
Az 1986-os világbajnoki ezüstérmes társulat frontembere, Kovács Péter joggal gondolja úgy egykori csapattársaival egyetemben, hogy férfikézilabdánk eme nagy generációjának (Marosi László, Iváncsik Mihály, Gyurka János, Hoffmann László – hogy csak néhány nevet említsünk) vezető szerepet kellene betöltenie a honi szakmai életben – már ha alkalmaznák őket.
Kovács Péter bármely magyar csapatnál is dolgozott, eredményeket ért el: a női junior-válogatottat vb-n és Eb-n is éremig vezette a 2000-es évek elején; a Pick-Szegeddel eljutott a BL-negyeddöntőbe és megnyerte a Magyar Kupát akkor, amikor a Veszprém még egyeduralkodónak számított; a Dunaferr női csapatával bajnoki bronzérmes lett egy, a klub számára nagyon nehéz évben. Mindezek után 2007 őszén az újonc Goldbergert vette át a női NB I-ben, s míg ott volt, a csapat meglepetéseket okozva a középmezőnyhöz tartozott.
Ám néhány hét után Kovács Péter elfogadott egy anyagilag alighanem igen előnyös török ajánlatot, az anatóliai szövetség szakmai igazgatója lett, a keze alá tartoznak Törökország válogatottjai, és nem is vallanak szégyent. A korábban sehol sem jegyzett török női csapatnak egy gól hiányzott az Eb-selejtezőn ahhoz, hogy kiverje a háromszoros olimpiai bajnok dán válogatottat.
Egy fradista Bécsben
Noha Németh András neve szinte eggyé vált a Fradi kispadjával (igaz, habitusából adódóan alig ült rá meccsek alatt), 2007-ben az örök rivális Hypóhoz szerződött – és vitte magával Tóth Tímeát, valamint Kirsner Erikát.
A Hypo magyar edzői
Új klubjával 2008-ban BL-döntőt vívott, most is Ausztriában dolgozik. Erős egyéniség, akárcsak Mr. Hypo, vagyis Gunnar Prokop. A bécsújhelyi klubnál tehát két dudás van egy csárdában, ezért nem biztos, hogy hosszú életű lesz az együttműködés. A Hypóval a jelenlegi BL-sorozatban bejutott a BL-középdöntőbe, és ki tudja, hol áll meg.
Hopp, te Zsiga!

A Dunaferr egykori sikerkovácsa, vagyis az 1999-es BL-győztes együttes vezetőedzője a Fradinál nem tudott magának Németh Andráshoz hasonló tekintélyt szerezni, bár a 2008-ben elért bajnoki bronzérem jó eredménynek számított Tóth Tímea és Kirsner Erika távozása után. Zsiga Gyulát a montenegrói Podgorica szerződtette, és egy BL-csoportba sorsolták Németh András klubjával, a Hypóval.
Ausztriában kikapott a Podgorica a Hypótól, Montenegróban viszont visszavágott neki, és bejutott a nyolc közé, ahol többek között épp a Győri Audi ETO KC-vel került össze.
Rátgéber-egyetem Moszkvában?

„Aki 15 évet lehúz egy helyen, annak nem kell magyarázkodnia, ha vált – mondta az edző, akitől nem magyarázatot kértünk, hanem érveket a döntés mellett. – A női kosárlabdázás Michael Jordanje vagy éppen Kobe Bryantje játszik a kezem alatt, ez egyértelmű szakmai kihívás. Bizonyos szempontból nehezebb, mert ezekből az öntörvényű zsenikből csapatot kell kovácsolni. A legnagyobb dicséret, hogy jó néhány amerikai edző látta a Szpartakot, és valamennyi dicsérte a szerkezetét. Ez már az én elismerésem is – nyilatkozta az eddig eltelt időszakról Rátgéber, aki a rá jellemző humorral hozzátette: – Ha nem vállalom el, öreg koromban mehetnék a kocsmába, s azt hajtogathatnám, hogy bizony hívtak a világ legjobb csapatához, de én nem mentem. S ezt az önsajnálatot napról napra megismételném. Szóval, amikor jön a lehetőség, dönteni kell.”
ELSŐ ÉS MÁSODIK RÉSZ
„Lelkiismeret-furdalása azoknak legyen, akik nem teremtettek reális lehetőséget, hogy otthon dolgozzak.” (Bujdosó Imre) – 1. rész, magyar vívóedzők külföldön
„Mivel senki sem keresett meg, azt a következtetést vontam le, hogy itthon nincs szükség rám.” (Simon Miklós) – 2. rész, kajak-kenu- és öttusaedzők
„Mivel senki sem keresett meg, azt a következtetést vontam le, hogy itthon nincs szükség rám.” (Simon Miklós) – 2. rész, kajak-kenu- és öttusaedzők
Rátgéber idegenbeli munkavállalása több lehetőséget vet fel: idővel végigjárja az orosz elitklubokat, az amerikaiak is felfedezik maguknak, akár vissza is térhet Magyarországra.
„Elvileg minden megtörténhet. De megtanultam, hogy egy edzőnek nem szabad tervezni. Ha adódik a lehetőség, akkor kell eldönteni, élek-e vele. Az élet megtanított arra, hogy ne álmodozzak. Álmok nélkül persze nem lehet élni, de egzisztenciális kérdésekben nincs helye az álmoknak.”
Legfrissebb hírek

Németh András: Duzzadok az önbizalomtól
Labdarúgó NB I
2025.07.17. 08:30

Németh András a Puskás Akadémia játékosa – hivatalos
Labdarúgó NB I
2025.06.25. 09:28

Törött kézzel játszott, meg kellett műteni Németh Andrást
Légiósok
2025.02.11. 19:49

A Hertha kikapott otthon Németh András csapatától
Légiósok
2024.12.13. 20:46
Ezek is érdekelhetik