Játékosként legendává váltak. És edzőként? – Di Stéfanótól Puskásig

Szinte még be se iktatták Maradonát, máris mellényúlt: Javier Mascheranót kérte fel csapatkapitánynak, de a Liverpool játékosa nemet mondott. A gyakorlatból levonható következtetés szerint a géniuszok általában a kispadon esendővé zsugorodnak. Az NSO a törvényszerűség bizonyítására és annak ellenkezőjére is összegyűjtött néhány példát.

Alfredo DI STÉFANO

Minden idők egyik legjobb játékosa. Éppen Maradona nyilatkozta ezt róla, mikor megkérdezték tőle hogy ki a jobb, ő vagy Pelé: „Nem tudom megmondani, hogy jobb vagyok-e, mint Pelé, az viszont biztos, hogy Di Stéfano jobb.” Az argentin-spanyol kétszeres aranylabdás (1957, 1959), ötszörös BEK-győztes, nem mellesleg kétszer lett a dél-amerikai kontinens legjobbja (1947, 1953). Saeta rubia, azaz Szőke nyíl játékosként csak a válogatottban nem ért el kiemelkedő eredményt. Becsületére válik, hogy ilyen gazdag karrier után sem kerülte a kispadot. Trénerként 12 szakaszban ült le az ingatag alkalmatosságra, a Valenciát háromszor, a Boca Juniorst és a Real Madridot kétszer-kétszer szolgálta. Ha szűkebb hazájában, Madridban nem is lett próféta, a Boca Juniorst és a River Plate-et bajnoki címig vezette, a Valenciával bajnokságot, Spanyol Kupát és KEK-et nyert (1980). Veretes teljesítmény, főleg ha azt vesszük figyelembe, hogy ilyen játékos-pályafutást edzőkét überelni szinte lehetetlen.

Luís SUÁREZ

Aranylabdás a Barcelonával (1960), kétszeres BEK-győztes az Interrel (1964, 1965) és spanyol válogatottként Európa-bajnok (1964). Első látásra ezt sem lehet szakvezetőként felülmúlni, de Di Stéfanóhoz hasonlóan Suárez sem kerülte a munkát: 11 alkalommal kötött szerződést különböző klubokkal, az Interrel háromszor is, ám nemcsak kedvenc egyesületénél, hanem máshol sem volt eredményes. A spanyol válogatott szövetségi kapitánya volt (1988–1991), az 1990-es vb-n a 16 közé vezette a spanyol csapatot. Valljuk be, ez tőle inkább kevés, mint sok. Jelenleg az Inter játékos-megfigyelője.

EUSÉBIO

Aranylabdás (1965), BEK-győztes a Benficával (1962) és bronzérmes a vb-n (1966) a portugál válogatottal. Ezért állítottak neki szobrot a Luz Stadion előtt, nem pedig azért, amit a kispadon tett. Az edzősködés nem az ő világa. Ő a futball utazó nagykövete. Bármilyen hírességekből is áll a portugál válogatott, Eusébio nyakán fürtökben lógnak az újságírók.

ALBERT Flórián

Aranylabda (1967) és VVK-győzelem (1965) a mérleg serpenyőjében játékosként, no és 75 válogatottság. Technikai vezető az FTC-ben 1974-ben, 1979-ben a líbiai al-Ahli edzője. Hazatérése után még egyszer próbálkozott Líbiában, aztán 1987-ben Rákosi Gyulával és Szűcs Lajossal a Fradi edzője lett, de ő csak három alkalommal ült a kispadon, amikor Rákosi felesége meghalt. Ezüst- és bronzérem volt a mérlegük. Róla nevezték el az FTC stadionját, a klub tiszteletbeli elnöke.

Johan CRUYFF

A nagy Johan három Aranylabdája (1971, 1973, 1974) és három BEK-győzelme (Ajax: 1971, 1972, 1973), vb-ezüstje játékosként önmagáért beszél, talán csak Di Stéfano mérhető hozzá, de a holland edzőként a spanyolon is túltett. Szívós volt, Newton törvénye értelmében nemcsak a kispad nyomta őt, ő is a kispadot. Cruyff edzőként szokott rá a napi egy doboz cigaretta elszívására. Igaz, ami igaz: az elképzeléseinek nehéz volt megfelelni. Mindenkitől elvárta, hogy olyan futballista legyen, mint ő. Ez pedig teljesíthetetlen kérés. Legendás taktikája, hogy ha vesztésre áll a csapat, védőket kell becserélni, hogy visszaszerezzék a labdát. Nos, a kispadon frusztrált lett, úgy, hogy KEK-győzelemig (Ajax: 1987, Barca: 1989) jutott, a katalánokkal BEK-et nyert (1992). Trénerként az Ajaxnál (1986–1988) és a Barcelonánál dolgozott (1988–1996), szégyenként élte meg csapata az athéni BL-döntőben (1994) a Milantól elszenvedett vereségét (0–4). Feladta az edzősködést, viszont leszokott a cigarettáról. A Barcelona tanácsadója volt, idén februárban technikai igazgatónak hívta az Ajax, de az edző Van Bastennel nem vállalta a közös munkát.

Franz BECKENBAUER

Edzőként, szövetségi kapitányként legalább olyan eredményes, mint játékosként. Aranylabda (1972, 1976), BEK-győzelem (Bayern: 1974, 1975, 1976), KEK-siker (1967) mellett 103-szoros válogatott, világ- és Európa-bajnok (1974, ill. 1972). Szövetségi kapitányként vb-győzelem (1990), ezüstérem (1986) a mérlege, a Bayern edzőjeként UEFA-kupa-diadalra vezette az együttest. Játékosként és szövetségi kapitányként a világbajnoki címig jutni rajta kívül csak Mario Zagallónak sikerült. A legnagyobb trófeák közül csak a BL(BEK)-serleg hiányzik a leltárból a Császárnak – de csak edzőként.

Kevin KEEGAN

A Hatalmas egér edzői pályafutás egyelőre torzó. Játékosként kétszeres aranylabdás (1978, 1979) a Hamburg színeiben. A Liverpollal BEK-győztes (1977), kétszer UEFA-kupát nyert (1973, 1976). Klubedzőként a Newcastle és a Manchester City élén Championship-győztes (1993, ill. 2002), de az angol válogatottnál (1999–2000) tulajdonképpen megbukott, idén a Newcastle vezetőedzői posztjáról távozott. A játékosok imádják, rendszerint a vezetőséggel gyűlik meg a baja, de ez jobban hangzana, ha letett volna legalább egy nagy eredményt az asztalra.

Michel PLATINI

Három Aranylabda (1983, 1984, 1985) a Juventus játékosaként, BEK-siker (1985) és KEK-győzelem (1984). A válogatottal Eb-első (1984), vb-bronzérmes (1986). A francia remek diplomáciai érzéke következtében a klubedzői grádicsot kihagyva szövetségi kapitány lett, négy évig állt a válogatott élén (1988–1992). Kijuttatta az együttest a svédországi Eb-re, de a franciák esélyesként kudarcot vallottak. Aligha tévedünk, ha azt mondjuk, nem lesz már szakvezető, az UEFA elnöki széke nem olyan kemény, mint a kispad.

Ruud GULLIT

Két BEK-siker (1989, 1990) a Milannal, Eb-arany (1988) a válogatottal, Aranylabda (1987) játékosként, de menedzserként semmit sem nyert, pedig próbálkozott a Chelsea-nél, a Newcastle-nél és a Feyenoordnál és a Los Angeles Galaxynél is. Kevés sikerrel.

Marco VAN BASTEN

Mellette csak Cruyff és Platini nyert háromszor Aranylabdát (1988, 1989, 1992), kétszer BEK-győztes (1989, 1990) a Milannal és KEK-győztes az Ajaxszal (1987). Válogatottként a hollandok második nagy generációjával Európa-bajnok (1988). Hűséges típus, csak az Ajaxban és a Milanban játszott. Trénerként az amszterdamiak második csapatánál kezdett, de 2004-ben kinevezték a válogatott élére. Erőteljes, mi több erőszakos fiatalításba kezdett, tűzzel-vassal irtotta az idősebbeket, aztán Seedorffal és Van Nistelroyjal is megbékélt. Végül jó csapatot kovácsolt össze, de az Eb-n a hollandok kikaptak a negyeddöntőben az oroszoktól. Az már korábban eldőlt, hogy a kontinensbajnokság után az Ajax vezetőedzőjeként folytatja. Most jön a neheze… A játékosként felállított mércének nehéz lesz megfelelni.

Lothar MATTHÄUS

A Nationalelffel 150-szeres válogatott Eb- és vb-győztes (1980, 1990), UEFA-kupa-győztes az Interrel és a Bayernnel (1991, 1996), az Inter játékosaként aranylabdás (1990). Kevesen olvassák a játékot úgy, mint ő. Csupán egy bökkenő van: Lothar a mészcsíkkal határolt területen belül mindent meg tudott oldani, két méterre attól mintha képtelen lenne bármire is. A játékot ugyanúgy érti, mint spílerként, de egyelőre nem sikerül átadnia az okosságát. Klubjai: Rapid Wien, Partizan Beograd, Atlético Paranaense, Casino Salzburg, jelenleg pedig a Maccabi Netanya. Ne feledkezzünk meg a magyar válogatottnál eltöltött időszakáról sem (2003–2005): munkájának egyik legnagyobb pozitívuma az volt, hogy az ő és Pellady Péter közbenjárásának is köszönhetően Budapestre látogatott az argentin és a brazil válogatott, ennél sokkal többet sajnos nem tudott felmutatni...

Matthias SAMMER

Abban az évben nyert Aranylabdát, amikor a német válogatottal Európa-bajnoki címet (1996): az Eb-arany előzménye volt az év végi díjnak, aztán rá egy évre a BL-ben sikerre vezette a Dortmundot (1997). Képességeit dicséri, hogy nem csatár létére lett a kontinens legjobbja, igaz, abban az évben a támadók közül senki sem rukkolt ki kiemelkedő teljesítménnyel, így a melós keletnémet srác befutott. Az ilyen típusú futballistákból jó edzők lehetnek, de Sammer megtorpant. A Dortmunddal ugyan bajnok (2002), Német Kupa-finalista (2003), UEFA-kupa-döntős (2002), de aztán néma csend. Igaz, 2006-tól a német szövetség alkalmazásában áll, a korosztályos válogatottak munkáját koordinálja – nem lennénk meglepve, ha egyszer ő lenne a Nationalelf szövetségi kapitánya. Igaz, akkor aligha sülne el jól, ha a német válogatott kimozdulna aranylabdás mestere sikereinek helyszínéről, Dortmundból…

PELÉ

Háromszoros világbajnok (1958, 1962, 1970) a brazil válogatottal, s ez még akkor is tény, ha az 1962-es vb-n korán megsérült. Élete legjobb választása, hogy futballista lett, és a legjobb döntése, hogy pályafutása befejeztével nem ült le a kispadra. A zseni attól is zseni, hogy belátja, ő is földi halandó. Pelé volt az első idol, akit úgymond piacosítani lehetett, de a fejlett telekommunikációs eszközök hiányában még a legendák röpítették a csúcsra. Élőben kevesen látták, főleg filmfelvételrészletek maradtak róla fenn. Európai klubban nem is játszott, pedig korunk dél-amerikai sztárjai igazán mind az öreg földrészen teljesednek ki – már csak a marketingnek is köszönhetően. Mindenesetre örüljünk, mert Pelé nem döntögeti a saját szobrát azzal, hogy leül a kispadra. Viszont ő a futball utazó nagykövete: amerre jár, ámul a világ.

Mário ZAGALLO

Lábnyomát csak nézték, keze nyomát meg látták. Ki az? Mario Zagallo! Játékosként kétszeres világbajnok Brazíliával (1958, 1962), szövetségi kapitányként a valaha látott egyik legjobb brazil válogatottat vezette győzelemre (1970). Emellett egy vb-ezüsttel is szerénykedik, mint kapitány (1998), valamint Carlos Alberto Parreira segítőjeként az 1994-es vb-diadalból is kivette a részét. Ő volt az első, aki játékosként és szövetségi kapitányként is elmondhatta magáról, hogy világbajnok lett. Futballistaként és szakvezetőként is a csúcsra jutott; mindene a labdarúgás – ha nem így lenne, edzői pályafutása során nem döntött volna 20-szor(!) is úgy, hogy a kispadnak nevezett „tüzes trónra” üljön.

PUSKÁS Ferenc

Vb-ezüstérmes (1954), olimpiai bajnok (1952) a magyar válogatottal, háromszoros BEK-győztes (1959, 1960, 1966) a Real Madriddal. Szakvezetőként 26 év alatt 14 állomáshelye volt, legnagyobb eredményét a Panathinaikosszal érte el: a görög bajnokot a BEK-fináléba vezette (1971). 1993 húsvétján nevezték ki a magyar válogatott élére, de vele sem jött el a feltámadás, négy meccsen 1 győzelem és 3 vereség volt a mérlege.