Kajak-kenu: teljesültek az olimpiára kitűzött célok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.10.02. 00:42
A sportág az olimpián, a világ- és Európa-bajnokságokon is teljesítette azokat a célokat, melyeket a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége az elmúlt négy évre megfogalmazott és ugyanez igaz a szakmai tevékenységre is - állapította meg szerdai ülésén a szövetség elnöksége.
Az MKKSZ-től kapott tájékoztatás szerint a testület értékelésében kiemelte: a korosztályos versenyeken is kiemelkedően teljesítettek a magyar versenyzők, ami rendkívül bíztató a következő olimpiai ciklus előtt.Baráth Etele, az MKKSZ elnöke hangsúlyozta: az elmúlt három olimpián a kajak-kenu kilenc aranyérmet nyert és a legtöbb olimpiai pontot gyűjtötte. A kiemelkedő eredményességet figyelembe véve kijelenthető, hogy ezen időszak alatt a sportág a magyar olimpiai mozgalom meghatározó erejévé vált.Schmidt Gábor főtitkár arról beszélt, hogy a következő időszak legfontosabb feladata a klubrendszer megerősítése, az edzői életpálya modell és licencrendszer életre hívása. A fejlesztések végrehajtásához változtatni kell a szövetség struktúráján, melyhez szükséges az alapszabály módosítása is, ezért novemberben rendkívüli közgyűlésre kerül sor.
Legfrissebb hírek

Mintegy háromezren emlékeztek sportolással Kolonics Györgyre

Egyéb egyéni
14 órája

Kajak-kenu: ismét az MVM Szegedi VE nyerte a bajnoki pontversenyt

Kajak-kenu
2025.10.20. 11:12

Már nem Csipes Ferenc Fojt Sára és Pupp Noémi edzője – Demeter Istvánnal folytatják a munkát a lányok

Kajak-kenu
2025.10.16. 14:43

Sukorón járt a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség főtitkára

Kajak-kenu
2025.10.16. 09:48

Új edzővel készül az olimpiai bronzérmes kajakos, Fojt Sára – hivatalos

Kajak-kenu
2025.10.15. 10:44

Különleges méréseken vehettek részt világ- és Európa-bajnokok a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián

Kajak-kenu
2025.10.14. 09:34

Edzőt váltott Adolf Balázs világbajnok kenus

Kajak-kenu
2025.10.09. 17:41

Derűsebb és magabiztosabb – interjú Csikós Zsókával

Képes Sport
2025.10.06. 17:27
Ezek is érdekelhetik