Kajak-kenu: végső nyugalomra helyezték Kolonics Györgyöt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.07.25. 16:48
Több ezer gyászoló jelenlétében pénteken a Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték Kolonics Györgyöt. A temetésen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
A szertartáson az egyházi búcsúztatás mellett megemlékezett a kétszeres olimpiai bajnok kenusról Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyenesei István önkormányzati miniszter, valamint Tóth Mihály, Csepel és Szabolcs Attila, Budafok polgármestere.A temetésen jelen voltak a pekingi játékokra készülő kajak-kenu válogatott tagjai is.Kolonics György ötkarikás lobogóval lefedett koporsóját kormányőrök és korábbi páros társai, Pálizs Attila, Horváth Csaba, illetve Kozmann György, továbbá edzője, Ludasi Róbert vezették a sírhelyhez. A koporsót mindkét oldalon hét-hét kenus kísérte. A Csepel 15-szörös világbajnok sportolója múlt kedden, edzés közben lett rosszul, megállt a szíve és az életét már nem sikerült megmenteni. Harminchat éves volt.
Legfrissebb hírek

„Képtelen vagyok letenni a kajaklapátot!” – Kökény Roland 50 éves

Kajak-kenu
2025.10.24. 09:31

Mintegy háromezren emlékeztek sportolással Kolonics Györgyre

Egyéb egyéni
2025.10.23. 18:24

Kajak-kenu: ismét az MVM Szegedi VE nyerte a bajnoki pontversenyt

Kajak-kenu
2025.10.20. 11:12

Már nem Csipes Ferenc Fojt Sára és Pupp Noémi edzője – Demeter Istvánnal folytatják a munkát a lányok

Kajak-kenu
2025.10.16. 14:43

Sukorón járt a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség főtitkára

Kajak-kenu
2025.10.16. 09:48

Új edzővel készül az olimpiai bronzérmes kajakos, Fojt Sára – hivatalos

Kajak-kenu
2025.10.15. 10:44

Különleges méréseken vehettek részt világ- és Európa-bajnokok a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián

Kajak-kenu
2025.10.14. 09:34

Edzőt váltott Adolf Balázs világbajnok kenus

Kajak-kenu
2025.10.09. 17:41
Ezek is érdekelhetik