Evezős világkvalifikáció: reményfutamban a Novák-Hajdú duó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.06.17. 00:28
Címkék
Előfutamában a harmadik helyen végzett, ezzel reményfutamba került a könnyűsúlyú kétpárban szereplő Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsanna kettős az evezősök végső olimpiai kvótaszerző, úgynevezett világkvalifikációs versenyén, Poznanban.
A nemzetközi szövetség honlapja alapján a magyar duót holland és olasz egység előzte meg. A két futamból az elsők közvetlenül a döntőbe kerültek, a többiek reményfutamban próbálkozhatnak, kedden.A kormányos nélküli kettesek mezőnyében érdekelt Vinkó Gáspár, Simon Béla duó vasárnap középdöntőbe jutott, és legközelebb ugyancsak kedden száll vízre.Mindkét számban az első két hely ér pekingi indulási jogot.A magyarok eddig egy hajóval, a Varga Tamás és Hirling Zsolt alkotta könnyűsúlyú kétpárevezőssel kvalifikálták magukat az olimpiára.
Legfrissebb hírek

Evezés: Több kimagasló tehetséget is látok a fiataloknál – Simon Béla

Utánpótlássport
11 órája

Átalakítja a világversenyek programját a Nemzetközi Evezősszövetség

Egyéb egyéni
2025.03.20. 14:43

Visszavonult a párizsi olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.18. 13:16

A világ legjobb edzője támogatja a magyar evezős szövetségi kapitányok munkáját

Kajak-kenu
2025.03.17. 17:08

Visszavonul az Atlanti-óceánt is átevező magyar extrém sportoló

Egyéb egyéni
2025.03.09. 19:35

Rakonczay Gábor átevezte az Atlanti-óceánt

Egyéb egyéni
2025.03.08. 22:38

Bácskai Máté és Gadányi Zoltána nyert a normálsúlyúaknál az evezős ergométeres ob-n

Egyéb egyéni
2025.02.22. 16:30

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57
Ezek is érdekelhetik