Kajak-kenu: Kovács duplázott 500 méteren a válogatón

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.05.11. 01:19
Címkék
A világbajnoki címvédő Kovács Katalin nyerte - Benedek Dalma és Janics Natasa előtt - a nők 500 méteres, azaz olimpiai távú versenyét a kajakosok és kenusok idei első válogatóján, Szegeden. A párosok versenyében az idén ismét összeült Kovács, Janics duó diadalmaskodott.
Az MTK 23-szoros vb-győztes, kétszeres olimpiai bajnok klasszisa szinte végig vezetve nyerte a nagy érdeklődéssel várt egyes futamot, mögötte sokáig régi-új párostársa, a szám athéni győztese, Janics haladt, akit azonban a 2006-ban Eb- és vb-aranyérmes Benedek lehajrázott. Utóbbi ezzel jogot szerzett arra, hogy B egységként induljon a június elején, szintén Szegeden sorra kerülő Világkupán, amely már a pekingi játékokra válogat majd. A Kovács, Janics kettős szintén ott lehet a Vk-n.A férfiak K-1-es számában Benkő Zoltán diadalmaskodott, Vereckei Ákos ínhüvelygyulladása miatt visszalépett. C-1, illetve C-2 500 m-en - pénteki, 1000 m-en aratott győzelme után duplázva - Vajda Attila, illetve a Sáfrán-testvérek, Mihály és Mátyás nyert, míg K-2-ben a nagy esélyes Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor páros haladt át elsőként a célvonalon a Szalay Tamás, Papp Sándor egység előtt.A viadal a jövő csütörtökön kezdődő milánói olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra és a június 5-7-én rendezendő Vk-viadalra szelektál, az Eb-re utazó csapatot várhatóan vasárnap este hirdetik ki. Az olaszországi regattán szakáganként további egy-egy kvóta kiharcolása a cél, de mivel azok a versenyzők, akik a tavalyi világbajnokságon már szereztek pekingi indulási jogot az országnak, újabb kvótákat nem gyűjthetnek, másokat kell indítani a még indulási jogot kínáló számokban. Ez alól kivétel a női K-1 500 m, a férfi C-2 500 m és a C-1 1000 m, ugyanis Kovács Katalin, a Kozmann György, Kolonics György duó és Vajda Attila ötkarikás számban elért vb-címével dönthet úgy, hogy versenyezni akar az Eb-n - a hírek szerint mindhárom egység él is ezzel a lehetőséggel.
Legfrissebb hírek

„Emlékezetes világbajnokságot tudhatunk magunk mögött” – Bauer Gyula a maratoni kajak-kenu vb-ről

Kajak-kenu
Tegnap, 13:41

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Kajak-kenu: hét érmet nyertek a fiatalok a maratoni vb pénteki napján

Utánpótlássport
2025.09.05. 19:22

Tizenegy érem az utánpótlás- és parasportolók pénteki mérlege Győrben

Kajak-kenu
2025.09.05. 18:14

Csorba Zsófia és Csikós Zsóka aranyérmes a győri maratoni vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.04. 16:51
Ezek is érdekelhetik